Vád és vádalku

A halál elosztása és a független, pártatlan magyar igazságszolgáltatás módszerei
Nyomtatásban (még) nem jelent meg. 2002. április 2.
Endrét 1998 augusztusában, negyvenes évei közepén vette őrízetbe a budapesti rendőrség ifjúságvédelmi osztálya. "Természet elleni fajtalansággal" gyanúsították, vagyis hogy szexuális kapcsolatban állt 14 és 18 év közötti fiúkkal. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség által a Budai Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádirat szerint a vádlott két, 1981-ben született fiúval is folytatott orális aktusokat.

Az őrízetbe vételből előzetes letartóztatás lett, mivel az ügyészség és a bíróság szerint tartani lehetett az állandó lakóhellyel rendelkező, rokkantnyugdíjas, büntetlen előéletű Endre szökésétől, elrejtőzésétől.

A büntetőeljárási törvény 96. §-a szerint: "A hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson. Ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron kívül kell lefolytatni." Hogy a hatóságok mimódon törekedtek erre Endre esetében, s miben állott az eljárás soronkívülisége, azt Endre soha nem tudta meg. Számos alkalommal kérte a bíróságtól, hogy élhessen iratbetekintési jogával, ez két éven át nem adatott meg neki. Az ítélethirdetés után is csak olyan iratra bukkant, miszerint az előzetes letartóztatás indokoltságát a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálta, s úgy találta, fennállanak.

Endre mindvégig tagadta a vádakat. Az egyik sértett fiú, A.B. kihallgatásai alkalmával először 20-25 Endrével folytatott aktusról beszélt, majd 10-15, később 7-8 eset megtörténtét állította, végül azt közölte, "valójában nem tudja, hogy hányszor történt, de kettőnél többször". Az ítélet összegzése: "a bíróság A.B.-t szavahihetőnek minősítette, hiszen a cselekmény szempontjából releváns tényeket végig következetesen adta elő".

A másik fiú, C.D. vallomásai szintén bővelkedtek a variációkban. Csák Zsolt bíró az Endrét két év végrehajtandó börtönre ítélő ítélet indoklásában azonban hivatkozott Szigyártó Zsuzsanna pszichológus igazságügyi szakértő szakvéleményére, akinek szakterülete a szakértői kamara adatbázisa szerint: "közlekedés-pszichológia". Szigyártó szerint ugyanis a C.D. "vallomásában megfogalmazottak valósak". Hogy a szakértő mimódon jutott erre a következtetésre, s hogy C.D.-nek vajon melyik vallomása a "valós", az nem derült ki.

Endre az elsőfokú ítélet kihirdetéséig, 2000. szeptember 8-ig, azaz huszonöt hónapig volt előzetes letartóztatásban. Felmentésért fellebbezett.

Nem sokkal szabadulása után, még 2000-ben előrehaladott tüdőrákot diagnosztizáltak rajta.

A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság 2000-ben és 2001-ben még csak tárgyalást sem tartott az ügyben. Az idei januári első tárgyalásra Endre már nem tudott elmenni. Kórházban feküdt. Februárban meghalt.


* * *

Mihály a feleségbántalmazók azon fajtájából való, akikből még nem hunyt ki teljesen az őszinteség. Nem szokta tagadni, hogy meg-megveri Júliát, volt feleségét, akit azért tart fogva a közös tulajdonú házban, mert "senki nem tilthatja meg neki, hogy szeresse". Még azokat a részleteket is bevallja, hol írásban, hol szóban, amelyekből arra lehet következtetni, a bántalmazások az asszonyra nemegyszer életveszélyesek.

Júlia azonban még él. Hosszas küzdelem árán elérte, hogy a rendőrök írásba vegyék feljelentéseit, az orvosok pedig látleletet adjanak. Amelyekből rendre az derül ki, hogy a cselekmény mindössze könnyű testi sértés. De ez már elég volt ahhoz, hogy Mihályt megismerje a városi bíróság.

Mihály az apósát is megverte egyszer. Ez is könnyű testi sértésnek találtatott. Mihály ennek az ügynek az első tárgyalásán is bevallotta bűneit. A bíró megkérdezte az apóst, nem akar-e megbocsátani. Nem. Ennél többet a bíró az apóstól nem is kérdezett, a meghallgatásnak vége, az após menjen ki. Bennmarad a bíró és Mihály.

Mihály hazaér. Újságolja volt feleségének, hogy a bíró a tárgyalás után fölvilágosította, ha folyton csak beismerő vallomásokat tesz, akkor nem marad más, muszáj lesz elítélni. Próbáljon már meg tagadni - javasolta Mihály emlékezete szerint a Magyar Köztársaság címere alatt ülve a bíró. Nem tudok nemet mondani, mert az igazság az, amit az após mond - így Mihály. Pedig akkor is tanulja meg nem bevallani tetteit, mert ezzel csak azoknak használ, akik feljelentik - idézi vissza a bírói kioktatást a konyhában Mihály.

Júlia panaszt emel a bíróságon a bíró ellen. A bíróság elnöke kénytelen vizsgálatot tartani. Beidézi a bírát. A bíró tagad. Beidézi Mihályt.

Mihály a bíróság elnökétől egyenesen hazamegy. Meséli Júliának, hogy a bíróság elnöke megkérdezte, mondott-e neki a bíró olyanokat, amik miatt Júlia panaszt emelt. S azt feleltem a bíróság elnökének, hogy úgy igaz, azért mondtam az asszonynak, mert úgy történt - mondja Mihály otthon "szeretett" és időnként félholtra vert volt feleségének. De figyelmeztetett a bírósági elnök - folytatja a bántalmazó -, hogy hát én vádlott vagyok az ő bíróságán, ezt tartsam észben, amikor meggondolom, miket mondok. Így aztán aláírtam a jegyzőkönyvet, amit az orrom alá tettek - fejezi be Mihály a mesélést.

Júlia levelet kap a bíróság elnökétől, melyben közlik, hogy bejelentése alaptalannak bizonyult: a bíró szakszerűen és törvényesen végzi munkáját, hisz a Mihály kihallgatásán fölvett jegyzőkönyvben megállapításra került, hogy semmiféle, a panaszban szereplőhöz hasonló párbeszéd nem zajlott le a bíró és Mihály között.

Időközben az após rákbeteg lett. Testének azon a helyén keletkezett a daganat, ahol Mihály ütlegelte. Júlia apja néhány hónap leforgása alatt meghalt.

Nem sokra rá megszületett az ítélet valamennyi ügyben. A bíróság a könnyű testi sértések vétségei miatt próbára bocsátotta Mihályt.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu