Miért van szükség feleségbántalmazás elleni törvényre?

Néhány érv

Ezt az irományt az alkalom szülte. Zuschlag János képviselő (MSZP) 2000 nyarán írásbeli kérdést intézett Dávid Ibolya igazságügy-miniszterhez "Mit kíván tenni a kormány a szexuális visszaélések és a családon belüli erőszak áldozatai védelmében?" címmel. A miniszter válasza paragrafuscitálásba csomagolt hatalmas mellébeszélésből állott. Írásom Dávid Ibolya terjengős mellébeszélését bírálja, de előadok egy általános fejtegetést is a címbeli kérdésről.
A képviselői kérdés megemlítette: "előfordul, hogy a férjét önvédelemből megölő feleség hátrányára veszi figyelembe a bíróság azt, hogy a tettét megelőző évek alatt folyamatos terror hatása alatt állott". A miniszter szerint az ítélkezési gyakorlat nem támasztja alá ezt, s felidézte az erős felindulásban elkövetett emberölésre vonatkozó jogalkalmazási elveket:

"...az elkövető és a sértett között fennálló életviszonyoknak, különösen a házastársak, élettársak, rokonok között kialakult gyakori súrlódások, veszekedések, verekedések és az alkoholizmus talaján kialakult durva, goromba magatartások hosszú idő elteltével az indulatoknak olyan összesűrűsödését hozzák létre, amelyek a korábban kialakult érzelmek ellentétes irányú megváltozását eredményezik. Ilyen esetekben tapasztalható, hogy az egymás ellen kifejlődött, és addig elnyomott, lappangó indulat viszonylag jelentéktelennek tűnő kiváltó ok hatására is indulatkitörést eredményez. Ennek a felismerése mellett az ítélkezési gyakorlat az ilyen esetekben a közeli hozzátartozói viszony ellenére sem zárja ki az emberölési cselekmények méltányolható okból keletkezett erős felindultságban való megállapítását."


A fenti idézet azonban éppen arra mutat rá, amit a miniszter cáfolni szeretett volna. A jog érzéketlen a feleségbántalmazásra. Maga a megfogalmazás is érzéketlen a problémára, kölcsönös veszekedésnek nevezi az egyirányú terrort. Az áldozat éveken, évtizedeken keresztül folytatott szisztematikus fizikai, lelki, szexuális stb. elnyomása helyett a lappangó indulatok kitöréséről beszélni - ez nem visz közelebb annak megértéséhez, hogy a gyilkosságban ki is valójában az áldozat.

- A bántalmazó férfi sok esetben azzal okozza felesége halálát, hogy éveken keresztül puszta kézzel és lábbal üti-veri-rúgja, s a számtalan, külön-külön könnyű vagy akár súlyos testi sértésnek minősülő bántalmazás következtében gyengül le a nő szervezete annyira, hogy egyszercsak belehal. Morvai Krisztina kutatási eredménye szerint a bántalmazott nő halálával végződő erőszakcselekmények 57%-a eszköz alkalmazása nélkül, agyonveréssel történt. (Terror a családban, Kossuth Kiadó, 1998, 110. oldal.) Ilyenkor a gyilkos férfit általában halált okozó súlyos testi sértésért ítélik el (büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés), noha tette érzésem szerint közelebb áll az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléshez (büntetési tétel: tíz évtől tizenöt évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés). Az az eset is gyakori lehet, amikor a nő a sok-sok bántalmazás együttes eredményeként úgy hal meg, hogy nem mutatható ki a legutolsó verés és a halál közötti közvetlen okozati összefüggés. Ilyenkor a nő látszólag magától huny el, s a bántalmazó valószínűleg még a többezerszeres könnyű testi sértésért sem felel. A hatályos büntetőjog nem alkalmas ezeknek a problémának a megfelelő kezelésére. A bántalmazó jogszerűen hivatkozhat ugyanis arra, hogy tette nem az asszony halálának előidézésére irányult, pusztán dühbe gurult, amiért sótlan volt a leves, és ezért rúgta például hátba a nőt. A bíróságok jellemzően még az eshetőleges szándékkal elkövetett emberölést sem állapítják meg az ilyen esetekben. A magyar büntetőjog nem látja be, hogy ötszázszori könnyű vagy súlyos testi sértés az emberölés legsúlyosabb esete lehet. Más kérdés, hogy miért nem indul büntetőeljárás már az első testi sértés alkalmával...

- Ezzel szemben a hatóságok által éveken keresztül meg nem védett asszony, amennyiben férje megölésével kénytelen megvédeni magát, a jog szerint gyilkosnak minősül: Ő nem egy már teljesen legyengített nőt kell, hogy megöljön, hanem egy erős, őrá puszta kézzel is halálos fenyegetést jelentő férfit. Olyan módszert kénytelen tehát választani, amivel biztosra megy. Eszközt kénytelen használni, nagykést, lőfegyvert, fejszét, stb., hiszen ha enélkül támad, a férfi nagyobb ereje folytán ő lelné halálát. A bántalmazott nő szándéka kénytelen-kelletlen a bántalmazó megölésére kell, hogy irányuljon. A nő sok esetben még azt sem engedheti meg magának, hogy kivárja, míg férje rátámad, hiszen olyankor nincs erőfölényben: kénytelen előre megfontoltan végezni vele, például hátulról leütve, vagy álmában leszúrva. A mondottak miatt sok esetben még csak arra sem hivatkozhat a bántalmazott nő, hogy tettét önvédelemből, vagy hirtelen felindulásból tette.

- A Miniszter Asszony által idézett, az erős felindulásban elkövetett emberölésre vonatkozó jogelveket tehát többnyire éppenhogy a bántalmazó, feleségüket megölő férfiak büntetésének enyhítésére használják a bíróságok, s ezek a bántalmazót megölő nők esetére nem is mindig alkalmazhatók. Morvai Krisztina, már említett könyvének 103. oldalán megemlíti: "Sokszor látom magam előtt azoknak az asszonyoknak az arcát, s összetört, meggyötört, összevagdalt, összeégetett testét, akik éveken, évtizedeken át gyermekeikkel együtt tűrték a brutalitást. Kevesen voltak közöttük, akik hat évnél enyhébb büntetéssel úszták meg... Egyikőjük ... négy évet kapott elsőfokon, figyelemmel arra, hogy férje életét közvetlenül egy sokadik támadás alatt, annak hatására oltotta ki. A másodfokú bíróság hét évre emelte a büntetést, arra hivatkozva, hogy az adott házasságban a nő bántalmazása mindennapos dolognak számított, ezért nem volt különösebb ,provokációnak' tekinthető..." Ha helyes lenne a Miniszter Asszony válaszának azon sugallata, miszerint a bántalmazójukat megölő nők szempontjait méltányolja a magyar ítélkezési gyakorlat, aligha írhatta volna ezt Morvai Krisztina. Az erős felindulásban elkövetett emberölés büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ennek középmértéke öt év. A bántalmazott nők esetében nyilvánvalóan enyhítő körülményként kellene értékelni, hogy tettüket megelőzően általában többször is fordultak a hatóságokhoz, segítséget kérve, de nem kapva. Az átlagos büntetésük tehát - a hatályos Btk alapján is - mindenképpen öt év alatt kellene hogy legyen. (vö. "kevesen voltak, akik hat évnél enyhébb...") Álláspontom szerint mindazonáltal a jogos védelem törvényi szabályozását kellene kiterjeszteni a bántalmazott, s férjüket megölő nők esetére. A hatályos Btk. alkalmatlan erre, hiszen csak a "közvetlenül fenyegető" jogtalan támadás elhárítása büntethetőséget kizáró ok. A Büntető törvénykönyv nem ismeri el a bántalmazott nők sajátos helyzetét, melyben őket éveken, évtizedeken át "jogtalan támadások" fenyegetik, s nem rendelkezik arra a sajnos nagyon is gyakori valóságos esetre, amikor a hatóságok huzamosabb időn keresztül sem védik meg az áldozatot, s ezért tényleg nincs más módjuk a védekezésre, csak a bántalmazó megölése. A jogos védelem kiterjesztése nem ütközne azzal az általános elvvel, hogy a bűncselekmények ellen a hatóságoknak fell kell lépniük, csupán választ adna arra, hogy miképpen kell megítélni azt, amikor a hatósági fellépés huzamosabban elmarad. A Büntető törvénykönyvnek a lopásról szóló rendelkezése sincs ellentétben a Polgári törvénykönyv tulajdonvédő szabályaival, épp ellenkezőleg, arról rendelkezik, amikor megsérül az.


Válasza ezt követő részében a Miniszter Asszony kijelentette, hogy az Európai Unió 1998 november 30 és december 4 között Bécsben, a családon belül a nők ellen elkövetett erőszakról tartott szakértői konferenciája ajánlásainak "hazánk jogrendszere, így különösen a Büntető törvénykönyv megfelel", majd bőségesen idézi az ajánlásokat.

Nem értek egyet azzal, hogy nincs szükség a Btk módosítására a családon belüli erőszakos cselekmények büntetendővé nyilvánítása érdekében. A Btk. rendszere sem alkalmas a családon belüli erőszak elleni hathatós fellépésre, mivel nem minősíti a családon belüli erőszakos, a családtagok emberi létének megsemmisítésére irányuló cselekményeket szisztematikusan bűncselekménnyé. Amint már utaltam rá, elégtelen az a szabályozás, amely a huzamosabb időn át igen módszeresen elkövetett kisebb bűncselekmények sorozatát nem teszi kezelhetővé egyetlen, súlyos bűncselekményként. Nincs megoldva például az ötszázrendbeli könnyű testi sértés, harmincrendbéli rágalmazás, háromszázszoros garázdaság vétsége, nyolcezerszeres becsületsértés szabálysértés hatékony szankciója - noha ezekkel a cselekményekkel a sértett testének és lelkének évtizedekre ható kárt lehet okozni. Épp ellenkezőleg, lehetetlen volna ezeket a hatályos törvények alapján egyetlen büntetőeljárásban összevonva kezelni, hiszen a magánindítvány hiánya miatt a legtöbb már nem büntethető, a három éven túliak elévültek, a maradék pedig folytatólagosan elkövetettnek minősülne, s csak enyhe büntetést lehetne értük kiszabni.

Az, hogy a garázdaság a Btk.-ban a "köznyugalom elleni bűncselekmények" között szerepel, jellemző példája annak, mennyire nem tekintették a Btk rendszerének megalkotói a családon belül elkövetett törést-zúzást, fenyegető ordibálást jelentékeny, a sértett emberi méltósága elleni véteknek.

Számos bántalmazási cselekmény pedig egyáltalán nem vagy nagyon suta módon minősül bűncselekménynek. A Btk. rendszere nincs figyelemmel arra, hogy egyes kisebb súlyú cselekmények, amennyiben huzamosabb időn át követik el őket, igen súlyos személyiségromboló hatásúak, s ezért bűncselekménnyé minősítésük indokolt: ha a bántalmazó férj felesége pénzét éveken keresztül elveszi (mondván, hogy "majd együtt osztjuk be"), s így a nő cselekvési szabadságát jelentősen korlátozza, ha éveken keresztül kurvának nevezi, ha megtiltja neki, hogy másokkal szóba álljon, dolgozzon vagy elhagyja a lakást, ezt mind megteheti - büntetőjogi fenyegetettség nélkül. Nem minősül "nemi erkölcs" elleni bűncselekménynek, ha a férj azáltal kényszeríti közösülés eltűrésére a feleségét, hogy megfenyegeti, holnap megöli, pedig tudhatjuk, hogy a hatóságok nem védik meg a nőket a holnapi megöléstől. "Majd akkor tessék bejönni, ha megtörtént a baj, csak arra van hatáskörünk" - mondanák jogszerűen és mondják a valóságban a rendőrök a panaszos nőnek. Nincs tudomásunk arról, hogy ilyen cselekmény miatt egyetlen elkövetőt is például kényszerítés bűntettében elmarasztaltak volna, vagy hogy a nőt, mint veszélyes fenyegetés szabálysértés sértettjét megvédték volna. Nincs a Btk-ban a prostitúcióra kényszerítés ellen hathatósan védő, a jogsértéssel arányos büntetést kilátásba helyező szakasz. Az, hogy több bántalmazási bűncselekmény magánindítványos, szintén akadályozza a nők elleni erőszak felszámolását. A nemi erőszak, a megrontás magánindítványhoz kötöttsége megakadályozza az elkövető felelősségre vonását, ha el tudja érni, hogy az elkövetéstől számított 30 napig még a sértett teljesen kiszolgáltatva maradjon neki, vagy hogy a gyámhatóság ne szerezzen tudomást.

A nők elleni erőszak hazánkban rendkívül gyakori. Morvai Krisztina említett könyvében úgy becsüli, hogy minden tizedik nőt bántalmaz a "párja". A nők elleni erőszaknak vannak tipikus elkövetési körülményei, melyek alapján elhatárolható más bűncselekményektől, s melyek indokolják, hogy az elkövetési sajátosságokhoz igazodó büntető rendelkezések legyenek érvényben. A Büntető törvénykönyv e specifikus körülményekre egyáltalán nem érzékeny. A kerítés kivételével nincs a nők bántalmazásának üldözésére alkalmas Btk-paragrafusok között (emberölés, testi sértés, segítségnyújtás elmulasztása, kényszerítés, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, levéltitok megsértése, rágalmazás, becsületsértés, nemi erőszak esetei, szeméremsértés, garázdaság, hamis tanúzásra felhívás) olyan, mely értékelné azt az esetet, ha a feleség vagy akár a hozzátartozó vagy általánosabban a tőle függő személy sérelmére követte el az elkövető a bűncselekményt - noha a feleség sérelmére elkövetett ilyen cselekmények veszélyesebbek, hiszen ha az elkövető a sértett férje, akkor az elkövető sokkal sikeresebben tudja megakadályozni a sértettet jogai érvényesítésében, például abban, hogy feljelentést tegyen, segítséget kérjen.

Helytelennek találom ezért a Miniszter Asszony azon megállapítását, miszerint "sem elvi, sem gyakorlati indokok alapján nincs szükség arra, hogy a családon belül elkövetett erőszakra nézve speciális, az általános büntető tényállásokhoz képest más, többlettartalommal bíró bűncselekményi tényállásokkal egészüljön ki a Btk."

Nem pusztán a hatósági személyek nem megfelelő hozzáállásával van baj, a hatályos Büntető törvénykönyv maga is érzéketlen a nők bántalmazásának sajátosságaira. Ahogy a lázadás bűntette is több, mint pusztán a csoportosan elkövetett veszélyes fenyegetés szabálysértése, garázdaság vétsége, kényszerítés, személyi szabadság megsértése, hivatalos személy elleni erőszak, törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette, úgy a feleség éveken át tartó terrorizálása, emberi méltóságának megsemmisítése, mindennapos megverése, megerőszakolása, javaitól megfosztása, kapcsolatainak elvágása is súlyosabb károkat okozó bűncselekménysorozat, mint ahogyan az a Btk. alapján jelenleg minősül. Nem pusztán arra van tehát szükség, hogy a feleség sértettek - a miniszter kifejezésével - "pozitív diszkriminációban" részesüljenek azáltal, hogy az ellenük elkövetett, a meglévő Btk.-ban szabályozott bűncselekmények súlyosabban minősüljenek. Indokolt a Btk olyan módosítása is, amely a családon belüli erőszak sajátos, másfajta bűncselekményekre nem jellemző elkövetési körülményeihez alkalmazkodik.

A családon belüli erőszak hathatós szankcionálásához azért van szükség specifikus büntetőtörvényi tényállásokra, azért nem elég a hatályos Btk. szakaszainak akár komplex alkalmazása sem, mivel a családon belüli erőszak által támadott érték több, mint a hatályos Btk. által védett értékek együttvéve. Az éveken keresztül kifejtett családi terror nem pusztán a sértett jó hírét, becsületét, testi épségét, személyi szabadságát sérti egy-egy rövidebb időre, hanem a sértett egész egyéniségének tendenciózus eltiprására, a sértett feletti totális uralom megszerzésére és fenntartására irányul.

A bécsi konferencia ajánlásából nem vezethető le a Miniszter Asszony azon álláspontja, hogy a családon belüli erőszakot a nyilvános (idegenek elleni) erőszakkal azonos módon kellene büntetni, s ne lenne helye speciális szabályoknak. Mint az a magyar gyakorlat alapján is nyilvánvaló, speciális szabályok nélkül a nők elleni erőszak hatékony üldözése majdhogynem a lehetetlenséggel határos. Az elkövető például ideiglenes intézkedéssel nem tiltható ki a bántalmazott lakóhelyének környékéről. A polgári pert indító sértett kénytelen új lakhelyét a bántalmazó tudomására hozni. A bántalmazás sajátosságai folytán (például a hamis tanúzásra fenyegetéssel bírás miatt) az elkövető akkor is sokkal nehezebben vonható felelősségre, ha a hatóságok egyébként mindenben betartják a rájuk vonatkozó törvényeket. Így az egyenlő súlyú üldözés sem válik lehetségessé speciális szabályok nélkül. A jogalkotónak, ha nem kívánja a családon belüli erőszakot "kevésbé komoly dolognak" tekinteni a másfajta bűncselekményekhez képest, akkor figyelemmel kell lennie a családon belüli erőszak sajátosságaira.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu