Emberi Jogi, Kisebbségi és VALLÁSÜGYI Bizottság

- tudósítás a 2000. március 14-i ülésről -

Templomokat a politikába avagy mi adta az utolsó lökést a feministává válásomhoz?
2000. március 14.
Az Emberi Jogi, Kisebbségi és VALLÁSÜGYI Bizottság keddi ülése 10-kor kezdődött, napirendjén vagy kilenc téma szerepelt.
1. ombudsmani jelentés a rokkanttörvény végrehajtásának állásáról, ahova meghívták az összes rokkantszervezetet is,
2. a határon túli magyarok nemtudommilyen általános megvilágítása, mert kimentünk ebédelni a 2 Judittal,
3. egy darab CEDAW jelentés meghallgatása,
4. magzatvédelmi törvény általános vitára alkalmasságának eldöntése,
5. a nők esélyegyenlőségéről szóló Kóródi Mária (SZDSZ) javaslat napirendre vételének elutasítása
6-7-8-9 nemtudommi.

A bizottságban nem volt jelen Fodor Gábor (egyetlen SZDSZ képviselő a biz.-ban), de megbízta Kósánét, hogy szavazzon helyette is. Rövid időre beült azonban Bauer Tamás (SZDSZ), akinek rögtön adtam is egy példány HCM abortuszügyi álláspontot, rögvest el is olvasta és az ebédlőben elismerő szavakat mondott, meg hogy majd csinálnak vagy csináljunk valamit. Délben megjött Donáth László (MSZP, ev. lelkész), akinek szintén a kezibe nyomtam az irományt, s szintén azonnal el is olvasta. Amikor visszajöttünk az ebédből, akkor kezdődött a bizottság ebédszünete. Ja, az ebédlő, az olyan, hogy hárman megebédeltünk 467 forintból, pedig valóban ettünk. A hivatalos ebédszünetben minden képviselő asztalára kitettem az irományt, s ifj. Hegedűs Lóránt (MIÉP, ref. lelkész) is gyorsan elolvasta. A többiek nem. A képviselőkhöz még a TASZ álláspontja jutott el, amelyben nem sok szó van azzal összefüggésben, hogy a terhességnek a férfiakhoz is volna valami köze. Egyébként az önrendelkezési jogról szóló szokványos, a férfiaknak a nemkívánatos terhességben való szerepét elhallgató dumában korrekt, bonyolult és hűvös.

A napirend

Pusztai Erzsébet eü. államtitkár a szokásos formáját hozta, profin demagógiázott, csakis az az egyetlen lehetséges szabályozási mód, amit ő javasol. Na ki szól hozzá, kedves képviselők? - kérdezi Kósáné Kovács Magda, a bizottság elnöke (MSZP). Donáth - olvasta az álláspontunk éles szavait erről - megkérdi: vajon hogyan került bele a törvényjavaslat indoklásába az "abortusz-turizmus" kifejezés? Hegedűs hosszasan előadta, hogy az élet meg a nemzethalál. Finnyásan rátért a két civil szervezetre, akik "szinte reklámozzák az abortuszt". A TASZ-én még csak-csak lehet vitatkozni, de a HCM-é az végképp kiakasztotta. Látszik, hogy a HCM tagjainak egy gyereke sincs. Kósáné (biz. elnök) nekikezdett helyreutasítani Hegedűst és viszont. Egy noname fideszes pasas nem érti, min vitatkozik Kósáné és Hegedűs. Egy noname MSZP-s nő az anyaság nagyszerűségéről beszél és sokallja a hercehurcát, amit a törvény előírna.

Szót kapnak a civil szervezetek.

Jelentkezek. Jogegyenlőség, a nők megalázása folyt eddig is, az AB határozata nem írja elő egyértelműen, milyennek kell lennie a szabályozásnak. A HCM nevében ezennel javaslom, hogy ne a nőket korlátozzák, hanem a terhességi és anyasági juttatásokat többszörözzék meg. A tagjaink gyerekszáma nem témája a bizottságnak, így arra nem reagálok. Nem beszéltem 3 percet. Wirth Judit (a NANE elnöke) vagy nyolcat, de nem annyira az abortuszról (atekintetben egy az egyben támogatja a HCM-et), mint inkább ezt alátámasztandó arról, mifene nagyon tapasztalja a NANE a nők kiszolgáltatottságát. Más civilek nem szólaltak fel, nem tudom, miért nem voltak jelen a magzatvédők, nekem persze nem hiányoztak.

Donáth közölte, hogy hát a HCM és a NANE és a MIÉP egy platformon van azt illetően, hogy a kormány törvényjavaslatát globálisan elutasítják. Gondolkozzunk el ezen. (Azt nem mondta meg, miért ne mondjuk az MSZP-nek kellene azon gondolkodnia, miért nincs egy platformon a nők jogaiért kiálló szervezetekkel...) Donáth belekezdett, hogy szerinte Hegedűs judeonemtudommi állásponton van, miközben ő az igaz keresztény, a maga szeminemtudommi álláspontjával. Több se kellett a noname fideszessel hármasban negyedórát rágódtak ezen, ki a legigazibb keresztény. A végén Pusztai újabb demagógiahulláma, csak így lehet szabályozni, mert az Alkotmánybíróság a legfőbb törvényhozó (no persze ezt nem szószerint mondta, hanem csak a felelősséget kente rájuk ezerrel). A szavazásnál Hegedűs kivételével mindenki általános vitára alkalmasnak találta a tvjavaslatot. Ekkor elindultam tanítani.

Csomóan kiözönlöttek. Kijöttek azok a szép számú civilek is, akik még közönségként benn ültek, csak nem szólaltak fel.

X. liberális értelmiségi a tumultusban egyik karjával rám, másikkal Y. liberális értelmiségire mutat, akar valamit. Aszongya Y.-nak, olvassa el, amit írtunk, és foglalkozzon vele komolyan. Az irományunk ugyanis szépirodalmi alkotás, holott neki megfogható jogi megfogalmazásokra van szüksége a törvény bírálatához. Y.-nak házi feladat. Tágranyílt szemekkel nézek rá.
Mi?
Hát - mondja X. - nagyon élvezetes, szenvedélyes iromány, de nem erre van szükség, mert ellenszenvet generál a képviselőkben ez a radikalizmus. A HCM nem egy feminista szervezet, miért csináljuk ezt?
Mondom, ezek szerint lehet, hogy a HCM egy feminista szervezet.
X.: a HCM ne legyen egy szélsőséges feminista szervezet.
Én: és miért ne?
Y. el.
X.: Ez így olyan meredek, hogy nem képviselhető. Különböztesse meg a jogvédelmet a performance-tól.
Hát, mondom, az itt a vicc, hogy ha az alkotmánynak a nemek egyenjogúságáról szóló szakaszát komolyan vesszük, az mindenképp performance-ként hat azok számára, akik a feudális férfi-nő viszonyt tartják jogszerűnek.
X.: De a nyelvezetünk.
Én: Ha a társadalmi viszonyokat lényegükben bíráljuk, annak a nyelve szükségszerűen nem az egyes §-ok bekezdésein való tudorkodás lesz, hanem világos magyar beszéd.

Pont azért, hogy értsék.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu