Beszéd a Meleg Büszkeségi Felvonuláson

Budapesten a Vörösmarty téren

Programbeszéd a szexuális kisebbségek helyzetéről és további céljaikról. Hogyan integráljunk a liberális utópiában? A meg nem valósulás felelősségét a szerző elhárítja!
1998. július 4.


Kedves Barátaim!

A minap a Háttér Társaság archívumában nézelődve a kezembe akadt egy három évvel ezelőtti tudósítás, mely szerint a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért első születésnapján ugyanitt tartott megmozdulásunkon a melegek láthatóvá válását méltattam. Három éve a rendőrség szerint mintegy százötvenen tüntettünk itt a Szivárvány mellett, ma szemlátomást sokkal többen ünnepeljük itt magunkat. Úgy tűnik, mintha a láthatóság dolgában sínen lennénk. Meleg érzelmeket táplálni ma már taglalásra nem szoruló hétköznapi tettnek számít, ellenben homofób előítéleteiket még interneten szervezkedő virtuális ellentüntetőink is magyarázgatni igyekeznek maguk előtt.

Az ország elfogadta, a nyilvánosságban hely jár nekünk. Úgy érzem, elérkezett az ideje azon gondolkodunk, hogyan tovább. Nagyszerű eredmény ugyanis, hogy a fiatalok ideológiai bonyodalmak nélkül szerelmeskedhetnek barátaikkal és barátnéikkel, de csak azok ilyen szerencsések, akik megúszták az iskolát a melegséget az AIDS-szel egynek és azonosnak kikiáltó erkölcstani tankönyv elolvasása nélkül. Nagyszerű eredmény ugyanis, hogy egy milliomos sztár lazán veheti, ha a tévében egy másik milliomos sztár lebuzizza, de kisszerű ország az, ahol az ügyészség képtelen egy tucat rendőr között megtalálni azt a négyet, akik tavaly február 28-án délután 4 órakor a Keleti pályaudvari metrós őrszobán bevittek, megvertek és összerugdostak egy járókelőt pusztán mert egy másik járókelő bejelentette róla és ő nem tagadta, hogy melegnek tartja magát. És nagyszerű eredmény az is, hogy az egyetlen magyar meleg folyóiratnak immár színes címlapra futja, de egy demokráciában több lapnak is izgatnia kellene magát azon, érvényesül-e a polgárok magánélethez való joga, és hogy miért van még hatályban az az ősrégi törvény, amely "természet elleni fajtalanságként" bélyegzi meg az azonos nemű fiatalok szerelmét.

Melegeknek, leszbikusoknak, biszexuálisoknak, a nemi identitások terén bármi egyéb okból átlagon kívüli embereknek nemcsak a nyilvánosságban való kellő bemutatáshoz van jogunk: a való életünk minden percében is egyenjogú, teljes értékű polgároknak tartjuk magunkat. Nemcsak filmeket akarunk nézni a szerelem szabadságáról és szépségéről, hanem mi magunk is szeretni akarunk szabadon és szépen. Nemcsak a nyugati sztárok magánéletében turkáló média híreinek átvétele fontos számunkra, de az is, hogy a mi magánéletünkben ne turkálhassanak se a hatóságaink, se a főnökeink, se a tanáraink. Nemcsak havi egy elkülönített éjszakai rádióműsorhoz van jogunk, hanem ahhoz is, hogy témájához mérten minden műsor illő teret szenteljen a kisebbségi életformáknak. Azt, hogy van katolikus meleg közösség, nem hallgathatja el a hivatalos katolikus rádióadás sem, és sajnos tanúsíthatom, jelenleg még elhallgatja. Tehát: hogyan tovább?

Egy éve, a Büntető törvénykönyv módosításának parlamenti vitájakor két képviselő, Donáth László és Kőszeg Ferenc is nyújtottak be olyan indítványt, amelyek eltörölték volna az azonos neműek közötti szerelmet sújtó passzusokat, a megbélyegző "fajtalanság" kifejezést, és Donáth László még a többi előítéletes paragrafust is módosítani javasolta, amelyeknek "megrontás" illetve "vérfertőzés" a címe, és a helyükbe korszerű, igazságos szabályokat javasolt. Indítványaikat még az úgynevezett Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságban is elvetették, mondván, hogy a diszkrimináció megszüntetésére nem fogalmazták meg széles tömegek az igényüket. Faramuci kibúvó ez, hisz ha jól emlékszem, például a Bokros-csomagot se széles tömegek követelésére hozták, hanem költségvetési szükségből, ami úgy látszik, az előző Országgyűlésnek fontosabb volt, mint az alkotmányos demokrácia elvei. Nos, ha ezen múlik, azt javaslom, vegyük a bátorságot, és hangosan jelentsük ki, demokráciában és szabadságban akarunk élni, ahol a polgárok magánéletének szabadsága van annyira fontos, mint a költségvetés egyensúlya és ahol egyetlen törvény, egyetlen rendelet és egyetlen tankönyv sem osztja meg a polgárokat nemük és erotikus vágyuk alapján. Mondjátok barátaim, most és hangosan, akarjátok-e, hogy igazságos törvények biztosítsák mindenki jogát a szabad szerelemhez? (Közönség: Igen!!!) Akarjátok-e, hogy az új Büntető törvénykönyv mentes legyen végre a nemiség-ellenes középkori paragrafusoktól és csak a valódi bűntetteket üldözze? (Közönség: Igen!!!) Akartok-e olyan új családjogi törvényt, amely teljes jogú családnak tekint minden szerető párt és közösséget? (Közönség: Igen!!!) Akarjátok-e, hogy az új Alkotmány végképp eltörölje a nemi és szexuális megkülönböztetés minden formáját? (Közönség: Igen!!!)

Köszönöm. Remélem, máshol is hallották. Ha ez tisztáztuk, azzal sajnos még nem értünk a végére. Nemcsak azt kell kimondanunk, hogyan ne korlátozzanak bennünket, de már ma, ez a mostani fesztivál részben arról is szól, hogyan akarunk élni, s nem csak arról, hogyan nem. Először is el szeretném oszlatni azt a tévhitet, hogy a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, stb nevében való szervezkedés, vagy egyenesen politizálás mikéntje egyszerűen adódik a helyzetünkből. Ahány ízlés és világnézet, annyiféle cél, annyiféle politika képzelhető el, amely mind egyformán szívén viseli a szexuális kisebbségek javát.

Nem rejtem véka alá, nekem az a véleményem, akkor járunk el helyesen, ha saját szabadságunkat mindenki más szabadságával együtt keressük. Ha a saját problémáinkra olyan választ próbálunk adni, amely figyelemmel van mások szabadságigényére is. Ha meleg, leszbikus, biszexuális, bármi egyéb nemi identitásunk ünneplésekor, mint ma például, elsősorban is mindenkinek szabadságot kívánunk életének alakításához. Ha nem elkülönített meleg gimnáziumot követelünk, hanem minden gimnáziumban toleranciát. Ha nem külön meleg képviselőt követelünk a zenész cigányok és a tolnai svábok népviseletbe öltözött, helyzetüknél fogva a mindenkori kormánynak lekötelezett delegáltjai mellé, hanem igazságos törvényeket a bármilyen összetételű Országgyűléstől. Ha nem külön meleg közalapítványt követelünk, hanem minden kulturális, közéleti, egészségügyi, közbiztonsági stb alapítvány elfogulatlanságát. Ha nem meleg rendőrséget követelünk a meleg kerületek lakosainak, hanem tisztességesen eljáró rendőrséget az egész országnak. Ha nem a melegek vidám barakkját akarjuk felépíteni sok-sok kis projektecskében, hanem mindenki vidámságát óhajtjuk, éljen akármilyen nemi életet is. Ha nem belterjes meleg kultúrát akarunk magunkba szívni, hanem előítéletmentes, mindenki problémáira figyelmes közkultúrát.

Szinte hallom már néhányótok bánatos legyintését, hogy a szabadság a mi helyzetünkben csupán egy absztrakció, aminek legfeljebb százéves távlatokban van jelentése. Hogy először a meleg mozgalomnak nagynak és erősnek kell lennie, csak aztán tehető föl a kérdés, mit mondjunk a világnak. De nem. A szabadság jegyében politizálni kézzelfogható, előttünk álló alternatíva ma is. Sőt, az volt tegnap is. Itt van például a hadkötelezettség. Köztudomású, hogy a meleg fiúkat a honvédség nem sorozza be. És ezzel a mentességgel sokan élünk is. Olyan a helyzet, mintha a Honvédség azt az ajánlatot tenné: fogadjuk el, hogy burkoltan ugyan, de beteges, fertőző alakoknak nyilvánítanak bennünket, cserébe megússzuk a sorkatonai szolgálat elnevezésű anakronisztikus bohóckodást. És mi meg belemegyünk ebbe az alkuba. Hisz nyilván nem várhatja tőlünk senki, hogy lelkesen követeljük a diszkrimináció megszüntetését, azazhogy ezentúl a melegeket is vigyék be, az meg már csakugyan abszurd lenne, hogy a meleg fiúknak szeparált zászlóaljat követeljünk. De ellenkezőleg, méltányos-e ez a kibúvásunk azokkal a fiúkkal szemben, akik kénytelenek letölteni a sorkatonaságot? Úgy gondolom, melegnek lenni nem érdem, és nem jogosít föl ilyen kiváltságokra. A kérdés, hogy legyünk-e katonák vagy se, méltatlan kérdés tehát, szerintem mindenestül el kell utasítanunk. Csakúgy, mintha azt kérdeznék, szögesdrótos vagy villanypásztoros gettót kérünk-e.

1995 október 7-én azt javasoltam a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért közgyűlésének, tegyen közzé nyilatkozatot arról, hogy a sorkatonai szolgálat intézményét teljes egészében elveti. Indítványomat a Szivárvány tagsága elvetette, mondván, hogy ne menjünk túl a melegek érdekeinek képviseletén. Azt is mondták még, ne fordítsuk ezzel magunk ellen senkit se, aki amúgy mellettünk állna. A hadkötelezettség eltörlése fontos lépés lenne afelé, hogy szabad polgároknak nevezhessük magunkat. Sajnos még mindig nem késő kiállnunk mellette. És egy hajszállal se lett kevesebb a melegek elleni diszkrimináció attól sem, hogy gyávák voltunk a hadkötelezettség eltörlését szorgalmazni! A hadkötelezettség elutasításával tehát akár most is kinyilváníthatnánk, nem kérünk a megalázó előnyökből, nem hisszük, hogy szükség lenne bárki szabadságának megvonására.

Az az óhaj, hogy a melegek csak saját érdekükben lépjenek föl, nemcsak szemellenzős, de lehetetlen kívánság is. Általános például az egyetértés, amikor a Büntető törvénykönyv 199. §-ának eltörlését követeljük, hogy ne bélyegezzék többé "természet elleni fajtalanságnak" az azonos neműek szerelmét, és főleg, ne is büntessék. Holott ez a § nem a homoszexuálisokat sújtja úgy általában, hanem azokat, akik megteszik vagy meg szeretnék tenni azt, amit tilt. Van azonban közöttük nemcsak homoszexuális vagy biszexuális, de heteroszexuális egyén is, aki úgymond ki szeretné próbálni, milyen is az. Másfelől a 199. § nem sújt minden meleget. Én sem érzem úgy, hogy engem korlátozna, mert öregnek érzem már magam a 18 év alatti fiúkhoz, mégis úgy vélem, ennek a törvénynek nincs helye a demokráciában. Ez ellen az egyetlen törvény ellen sem mind puszta érintettségből lépünk föl hát, hanem szolidaritásból és meggyőződésből!

Nem táplálhatunk hiú ábrándokat arról, hogy a melegeket érő megkülönböztetés majd szép csendben elmúlik, miközben számos más szabadságjogot továbbra is durván elvitatnak. Nincs olyan banánállam, ahol véletlenül pont a melegek jogait ne csorbítanák. Csak ha tettleg fellépünk a nőket, a sorkatonákat, a romákat, a biszexuálisokat, a kábítószerélvezőket sújtó előítéletek és törvények ellen, csak akkor várhatjuk el, hogy ők is támogassák a mi egyenjogúsági harcunkat.

Sajnos a beszédem utolsó része elmarad, ezt ugyanis a kedves keresztény ellentüntetőkhöz címeztem volna, de én csak egy ellentüntetőt láttam, s ő egyedül nem érdemli meg.

(Taps)




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu