A fajtalankodási törvény és a férfias büntetőpolitika

Még egyszer a buziüldözésről. Eljárási és ítélkezési különbségtételek a homo- és heteroszexuális bűncselekményeket elkövetők között.
2002. január 27.
Bő éve már, hogy tudósítottam egy egri büntetőperről, amelyet a Heves Megyei Bíróság - egyúttal az Alkotmánybírósághoz is fordulván - felfüggesztett, mivel úgy ítélték, a Büntető törvénykönyv 199. §-a, a "természet elleni fajtalanság"-ról szóló rendelkezése hátrányosan megkülönbözteti a homoszexuálisokat, s ezért ellentétes az alkotmánnyal (Lásd: A törvény, a megfelelési kényszer és a beleegyezési korhatár, Magyar Narancs 2000. december 7.). Az Alkotmánybíróság szótlanul tűrte ezt a minden korábbinál magasabb szintről érkezett beadványt, ami nem csoda, hiszen 1993. szeptembere óta, azaz immár több, mint nyolc éve vizsgálgatják minden eredmény nélkül, összefér-e a 199. § az alkotmánynak a diszkriminációt tiltó rendelkezésével.

Ellenben egy olvasó megkritizált azon véleményemért, hogy polgárjogi harcosnak tekintettem a cikkben szereplő vádlottat, aki felnőtt férfi létére 15 éves intézetis fiúkkal él nemi életet, s amikor emiatt bíróság elé állítják, tiltakozik a diszkrimináció miatt. Azt írta az olvasó, számára az emberek szexuális orientációja magánügy, így neki hányingere van attól is, ha egy felnőtt férfi kiskorú lányt használ, meg attól is, ha fiút. Ha nem valamilyen mély érzelmi alapon nyugvó kapcsolatról van szó - írta -, akkor az számára szimpla pedofil történet, melynek elkövetőjét büntetni illetve kényszergyógykezelni kellene.

Sajnos nem értek egyet a levélíróval. Azon az állásponton vagyok, hogy a szexuális kisebbségek polgárjogi küzdelmének része kell hogy legyen a "természet elleni fajtalansággal" vádolt emberek védelme, sőt, a helyzet ennél is rosszabb.


1.

Először is tisztáznunk érdemes, hogy az emberi jogokért való küzdelem nem a népmesék legkisebb királyfiainak védelméről szól, hanem hús-vér emberek jogairól. Nem csupán az diszkrimináció, ha erkölcsileg feddhetetlen, ártatlan embereket üldöznek, akik az üldözéstől héroszokká válnak, hanem az is, ha egyaránt simlis csibészek között tesz különbséget az államgépezet. Teszemazt ha a sötétbőrű kenyértolvajokat a fegyintézetben penészes kenyérrel etetik a börtönőrök, míg a fehérbőrű kenyértolvajok kedvükre lopkodhatják a friss kenyeret, mert börtönbe sem kerülnek, akkor ez ellen is tiltakoznia kell minden ép jogérzékű embernek. Sőt úgy gondolom, egy ilyen helyzetben a sötétbőrű kenyértolvajok részére amnesztiát is kellene hirdetni, államilag bocsánatot kell tőlük kérni, amiért lényegében bőrszínük miatt üldözték őket, s csak azután lenne szabad a törvényhozásban arról elmélkedni, hogy a kenyértolvajok mégiscsak bűnözők-e mind.

Márpedig a Büntető törvénykönyv 199. paragrafusával épp ilyen a helyzet. Ez ugyanis így szól: "Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki ennél fiatalabb, azonos nemű személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Csak azt a felnőttet vonhatják felelősségre e törvény alapján, aki vele azonos nemű kiskorúval létesít szexuális kapcsolatot, s a felelősségre vonási eljárás során számtalanszor a fejéhez vágják a paragrafus "vérbírósági illatú" (TGM kifejezése) címét: "természet elleni fajtalanság". Azokat a férfiakat, akik 14-18 éves lányokkal folytatnak szexuális viszonyt, semmiféle törvény nem fenyegeti. Megalázó meleg-ellenes törvény van, heteró-üldöző törvény nincs, se megalázó, se semmilyen más. "Fajtalansági" törvény van, de például "toszakodási" törvény nincs. Nem is lehetne, mert nincs is a heteroszexuális közösülésre olyan szó, ami stílusértékében megfelelne a "fajtalanság" szónak, ami tehát gyalázatosnak tüntetné fel - a férfi elkövetőt. (Csak a női szexuális aktivitásra vannak egyértelműen pejoratív szavak. Vajon miért?)

Ha valaki névtelen bejelentést tesz a rendőrségen, hogy az egyedülélő férfiszomszédjához kiskorú fiúk szoktak járni, akkor a rendőrség órákon belül házkutatást tart, és letartóztatják a "fajtalanság" gyanúsítottját. Olyan eset is történt 1998-ban Budapesten, hogy a rendőrség egy kereskedelmi televízió stábjával együtt ment a házkutatásra: a felvételt a gyanúsított arcával, lakásával este sugározták a bulvárműsorban. A heteroszexuális férfiaknak azonban mindent lehet, még azt sem tiltja törvény, hogy maffia által fogvatartott, megkínzott és prostitúcióra kényszerített 14 éves lányon élvezkedjenek - holott szerintem ez a nemi erőszak legaljasabb formája. Az illegális bordélyházban tettenért férfi kliensek pedig rendőri segítséget kapnak, hogy kikerüljék a kamerák kereszttüzét.

Ehhez képest fontos tudnunk, hogy a 199. § alapján folyó eljárásokban többnyire maguk a bíróságok is elismerik, hogy szó sincs a sértett fiúk kényszerítéséről, fenyegetéséről. De még csak arról sem, hogy emberkereskedők rabolnák el őket.

Azonban a 199. § vádlottjai mégiscsak inkább a kenyértolvajsághoz állnak közelebb. A túlnyomórészt olyan esetekben szokott büntetőeljárás indulni a 199. § alapján, amikor a gyanúsított és a sértett között jelentős korkülönbség és érzékelhető státuszkülönbség van. A gyanúsítottak többnyire 35-50 közötti, alsó-középosztálybeli férfiak, akik tehát dupla-tripla annyi idősek, mint a 14-18 éves sértett fiúk. Biztos, hogy a jobb módú rétegekben is éppúgy vannak a 199. §-t megsértő melegek, mint az alsó-középosztálybeliek között. Nem tudom, miért nem kerülnek mégsem annyira a rendőrség hálójába.

A sértett fiúk általában szegény, vagy jobbmódú, de érzelmileg üres családban nőnek fel, például bántalmazó apák gyermekei, nemritkán pedig állami gondozottak, romák. Jellegzetes eset az is, hogy a fiatal fiúkra utazó meleg férfiak azzal tudják magukhoz csábítani a fiúkat, hogy egyáltalán elbeszélgetnek velük. A kamaszfiuk nevelésére kevéssé alkalmas szülők (vagy a biztonságot, zsebpénzt nyújtani nem tudó intézet) szerepét részben átvállalják, s kiaknázzák a helyzetet a fiú szexuális csábítására. Tartós, valamelyest kiegyensúlyozott kapcsolattal ritkán találkozni a 199. § alapján indult ügyek között.

Az esetek többségében ráadásul a sértett fiúk nem is rendelkeznek stabil meleg identitással. Sokszor egyáltalán nem is érzik magukat melegnek vagy biszexuálisnak, de vissza-visszajárnak a meleg férfi elkövetőhöz kielégíttetni vele magukat. (Érdemes tisztázni: a legtöbb esetben az történik, hogy a férfi leszopja a fiút. Nem kell tehát mindjárt a förtelmesnek tartott seggbedugások miatt ijedezni.) Van, hogy a szökésben lévő, olykor lopásokkal gyanúsított, prostitúcióval pénzt kereső állami gondozott fiút elkapja a rendőrség, s kifaggatják, hol húzta meg magát. Van, hogy ugyanazon férfi elkövető sok-sok fiút édesget magához mindenféle apróságokkal, például hogy a lakásában játékok, szintetizátor, kaja, videó van, esetleg lenyúlható aprópénz is akad, s a nagy jövés-menés miatt kel lába a híreknek. A 199. § alapján tehát többnyire nem stabil, szoros érzelmi alapokon és egyenlőségen nyugvó kapcsolatok miatt indul eljárás. Olyannyira nem, hogy előfordul: a vád tárgya a vádlott és a sértett közötti egyetlenegy szexuális aktus.

Csakhogy a hasonló heteroszexuális kapcsolatokat nem ellenőrzi sem erkölcs-, sem monogámia-rendőrség. Az emberi jogok szempontjából mindenki egyenlő, nemcsak azok, akik összes templomi fogadalmukat megtartva bonyolítják nemi életüket. A promiszkuus, felnőtt-felnőtt kapcsolatokban élni képtelen, serdülőket csábítgató melegek, biszexuálisok egy demokratikus jogállamban egyenjogúak kell, hogy legyenek a hasonló heteroszexuálisokkal. Annál is inkább, mivel sok meleg és biszexuális éppen a társadalmi kiközösítés veszélye miatt nem képes elfogadni, feldolgozni saját szexuális érdeklődését. Azok a meleg és biszexuális férfiak, akik nem tudnak kiegyensúlyozott, érzelmileg telített, boldog férfi-férfi kapcsolatokra berendezkedni, különösen veszélyeztetettek abból a szempontból, hogy a 199. § megsértőivé válnak. (Annál is inkább, mert ők mint férfiak a heteroszexuális társadalomtól főleg arra kapnak mintákat, hogy a női szexuális partnereket nem egyenlő félnek kell tekinteni, hanem szexuális tárgynak - csakhogy ebbe a képletbe nem lehet behelyettesíteni a nő helyébe a másik meleg férfit, mert az nem alárendelt neki. Marad a fiú. Persze az sem mellékes, hogy a heteró kultúra is mind fiatal nőket ábrázol szexuális tárgyként. Ehhez képest nem kell meglepődést tettetnünk, ha a meleg férfiak is jobban utaznak a fiúkra, mint egymásra.) Ha a 14-18 éves kislányokat egyenlőtlen viszonyok közepette szexuálisan használó heteroszexuális férfiak nem minősülnek bűnözőnek, akkor az ugyanilyen korú fiúkat használó férfiak még kevésbé tehetők felelőssé tetteikért, hiszen a meleg és biszexuális férfiak sokkal kevésbé kapnak mintát és támogatást a társadalomtól arra, hogy magukhoz hasonló korú és egzisztenciájú felnőttekkel létesítsenek kapcsolatokat.

És még valami: azt, hogy a "természet elleni fajtalansággal" vádolt férfiak és a sértettek között mi történik, azért tudhatjuk egyáltalán, mert tetteikért hatósági üldözésben részesülnek. Lehet ugyan cselekményeikről erkölcsösködve ítéletet alkotni, de akkor megkérdezem: Miért érzi fontosabb feladatnak a rendőrség, az ügyészség és a bíróság a serdülő fiúkat békés egyetértésben leszopó meleg és biszexuális férfiak börtönbe juttatását, mint a nőket, lányokat, sőt óvodáskorú kislányokat megerőszakoló, megkínzó, elrabló, stb. férfiak üldözését?


2.

Noha a 199. § és a többi szexuális bűncselekmény szabályozása nemileg semleges, azaz a nők és férfiak által elkövetett bűncselekményekre egyformán vonatkozik, amint már talán föltűnt az Olvasónak, okfejtésem a férfi elkövetőkre fókuszál. A szexuális bűncselekmények elkövetői ugyanis majdnem kizárólag férfiak. Magyarországon 1990 és 1999 között 67 nőt és 3408 férfit ítéltek végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztésre szexuális bűncselekmény miatt (a Btk. 197-203. §-a alapján). Férfiak felelősek tehát a szexuális bűnözés minimum 98%-áért.

Ezek az adatok túlnyomórészt az erőszakos szexuális bűncselekmények adataiból adódnak. Noha nem minden olyan szexuális cselekmény minősül erőszaknak, ami sérti a partner jogait, azt hiszem, nem követek el túl nagy hibát, ha az adatokat úgy általánosítom, hogy a másik ember jogait sértő szexuális cselekményekre való hajlam tehát lényegében a férfiak sajátja.

Kézenfekvő gondolatnak tűnik továbbá, hogy a törvénynek a 14-18 év közötti fiatalokat azokban az esetben kellene védenie a felnőttekkel való szexuális érintkezéstől, amikor ezen kapcsolatok során a felnőtt megsérti, figyelmen kívül hagyja a serdülő fiatal önrendelkezési jogait. Mármost abból, hogy a másik ember akaratát, jogait figyelmen kívül hagyó szexuális magatartásra legfőképp a férfiakban van hajlam, rögtön következik, hogy fiúk gyakorlatilag csak homoszexuális visszaéléseknek válhatnak áldozataivá, míg a lányokat gyakorlatilag csakis heteroszexuális visszaélések veszélye fenyegeti.

Az tehát, hogy a Büntető törvénykönyv 199. §-a üldözi a 14-18 éves serdülőkkel homoszexuális kapcsolatot létesítő felnőtteket, de nem üldözi a heteroszexuális aktusok elkövetőit, azt jelenti, hogy a törvény védelmezi a fiúkat a felnőttekkel való szexuális visszaélésektől, de nem védi a lányokat. Ez a megfogalmazás nem azt jelenti, hogy a 199. § megsértését minden esetben szexuális visszaélésnek tartanám, hanem csak arról beszélek, hogy a 14-18 közötti fiúkkal való szexuális visszaélések - mint homoszexuális cselekmények - tiltva vannak, ámde az ugyanilyen korú lányokkal való szexuális visszaélések - mint heteroszexuális cselekmények - nincsenek tiltva.

A 199. § ennélfogva atekintetben is diszkriminatív, hogy miközben védelmet biztosít a serdülő fiúknak, addig nem biztosít védelmet a lányok részére. A 199. § tehát nemcsak a homoszexuálisokat - mint elkövetőket - különbözteti meg hátrányosan a heteroszexuálisoktól, hanem a lányokat is - mint áldozatokat - a fiúktól. A 199. § ellentétes tehát a nők és férfiak jogegyenlőségét hirdető alkotmány-szakasszal és emberi jogi egyezményekkel is.

Ezért arra kérem a kedves Olvasót, hogy a lányoknak a szexuális visszaélésektől való védelme szempontjából is gondolkodjon el a 199. § helyessége avagy helytelensége felől - még ha a homo- és biszexuálisokat hátrányosan megkülönböztető büntetőjogi rendelkezéseknek netán híve is volna. Magam úgy vélem, a szexuális visszaélésektől nem csak a fiúkat, hanem a lányokat is védenie kellene a jognak.


3.

A 199. § célja a legfrissebb kiadású büntetőjogi egyetemi tankönyvek szerint is "az ifjúság egészséges pszichoszexuális fejlődésének védelme" - ahol az "egészséges" jelző alatt azt értik: heteroszexuális. Ez persze már akkor is marhaság volt, amikor 1978-ban a Btk-t megszavazta a kommunista rendszer parlamentje, hiszen a homoszexualitást a Nemzetközi Pszichiátriai Társaság 1974. óta nem tartja betegségnek.

Kis fantáziával persze "az ifjúság egészséges pszichoszexuális fejlődése" alatt értelmes célokat is el lehet képzelni, mint például hogy a serdülőket felnőttek ne használják puszta szexuális játékszerként, irányítható tárgyként, engedelmes kispárnaként vagy árucikként. Szükséges lehet a serdülőket óvni például a felnőttekkel való olyan kapcsolatoktól, amelyekben a felnőtt rá se bagózik a kiskorú szükségleteire.

Csakhát balgaság azt hinni, hogy ilyen veszély csak homoszexuális kapcsolatokban érheti a serdülőket. Éppenséggel heteroszexuális nőktől lehet számtalanszor hallani arról, hogy első férfipartnerüket hány éven keresztül nem is érdekelte, nem okoz nekik semmi örömet a férfi által rajtuk folytatott szex.

A heteroszexuális többségi ideológia azért helyesli a 199. §-t, nehogy a buzi szomszéd elcsábítsa a gyerekét. Ugyanakkor nem a homoszexuális, hanem heteroszexuális férfiak azok, akik megkívánják a szomszéd lányát. Nem homo-, hanem heteroszexuális férfi tanárok kívánják meg lánytanítványaikat, férfi orvosok - az ápolónőkön túl - a lánypácieneseiket. Heteroszexuális férfiak azok is, akik bér-élvezkedésre megvásárolják a maffia által ezerszám helybeszállított, előzetesen többszöri megerőszakolással tört, kelet-magyarországi, roma, ukrán, stb. lányokat.

A "természet elleni fajtalanságot" üldöző paragrafus fenntartása egyfajta szimbolikus másra mutogatás. Annak a fikciónak a fenntartása, hogy a heteroszexualitás körül minden a legnagyobb rendben van, s csak egyetlen probléma van, a buzik léte.

Az Európai Parlament, az Európa Unió és a strasbourgi bíróság nyomására előbb-utóbb Magyarország kénytelen lesz eltörölni a 199. §-t. Hogy az egységes heteró-homo korhatár hány év lesz, a heteró viszonylatban jelenleg érvényes 14, a homo viszonylatban hatályos 18, avagy valami más, az nem azon fog múlni, mennyi jogot méltóztatik majd adni az Országgyűlés a melegeknek, hanem azon, hogy mennyi jogot kíván fenntartani magának a heteroszexuális férfi hatalmi többség a kiskorú lányok szexuális használata terén.


4.

A 199. § alapján egy 18 és egy 17 éves azonosnemű fiatal szerelme is büntetendő, sőt az is bűncselekmény, ha a szerelmeskedő fiatalok egyike egy nappal fiatalabb 18-nál, a másik pedig épp egy nappal múlt 18 éves. Gyakorlatilag azonos életkorú fiatalok szexuális érintkezését is három évi börtönnel fenyegeti tehát a törvény, ez szerintem épeszű indokkal alá nem támasztható önkény. (Az Alkotmánybíróság biztos alá tudja valamivel támasztani, mert 1996. óta nem mondják ki, alkotmányellenes a 199. § eme aspektusa.) Dehát büntetőügy csak abból lesz, ami a rendőrség tudtára jut, a fiatalok közötti romantikus szerelmi kapcsolatokról pedig nemigen szerez tudomást a hatóság. Van ilyen is sajnos, a Magyar Hírlap 2000. november 4-i tudósítása szerint például a BRFK letartóztatott egy 20 éves lányt a 17 éves barátnőjével való kapcsolata miatt.

Logikus gondolatnak tűnik, hogy a közel megegyező korú fiatalok egyetértésen alapuló kapcsolatába az államnak semmi beleszólnivalója. Hiszen még csak az sem világos, hogy miért lehetnénk abban biztosak, hogy pont a kevéssel idősebb partner veszélyezteti a fiatalabbat és nem fordítva.

Bízvást mondhatjuk tehát, a Btk. 199. §-a nem csak a szexuális visszaélések eseteit rendeli büntetni. Olyan esetek is gyakorta előfordulnak, hogy éppen a törvény szerint sértettnek tekintett kiskorúak élnek vissza, ha nem is a partnerük pszichoszexuális fejletlenségével, de a törvénnyel. Például néhány éve egy 20 éves főiskolás fiút 17 éves korábbi partnere zsarolni kezdte: fizess húszezret, különben följelentelek. A kapcsolatra pedig eleve úgy került sor, hogy a 17 éves fiú 18-nak mondta magát - ami persze menti a 20 éves "elkövetőt", csakhát ő egy percre sem szeretett volna a rendőrségre kerülni, így inkább fizetett. Vagy olyan esetet is produkál az élet, hogy a 14 éves, testét férfiaknak áruló fiú megy föl hívatlanul egy általa ismert meleg férfi lakására: először közli, pénzt kér. Miután a férfi nem ad neki, előveszi a farkát, provokálja a házigazdát, fogja meg, hogy fölálljon. A férfi néhány másodpercre megfogja neki, s ezért később - mivel a prosti fiú elhíreszteli, hogy kikezdett vele -, több év börtönt kap.

A "természet elleni fajtalanságról" szóló törvény nem azt rendeli büntetni, ha az idősebb partner visszaél a serdülő fiatal befolyásolhatóságával. A törvény a "fajtalanságot" tilalmazza, azaz bármiféle érintkezést, ami a bíróság belátása szerint szexuális töltetű. A 199. § tehát nem a serdülő fiatallal való szexuális visszaélés és a jogi szankciót nem igénylő esetek között húzza meg a határt, hanem általánosan alkalmazható, visszaélésekre széleskörűen alkalmas homofób paragrafus.

A magyar hatóságok, miközben a sértett fiúk védelmére hivatkozva tesznek börtönbe illetve előzetes letartóztatásba terheleket, a sértett fiúkat éppúgy, sőt néha még jobban megalázzák, mint a gyanúsított felnőtteket. Előfordul például, hogy a rendőrök értesítik a gimnázium tanárait, micsoda sötét buzik közé keveredett a fiú - mire a tanárok zaklatni kezdik a fiú barátnőjének családját.


5.

A 199. § elkövetési magatartása a "fajtalanság". A "fajtalanság" a Btk. szerint "a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál". Hogy a gyanúsított cselekménye "fajtalanságnak" számít-e, azt esetről esetre a rendőrök, ügyészek és bírák döntik el. Azt sem írja elő a törvény, mi számít elégséges bizonyítéknak a szexuális cselekményre és mi nem. Ez önmagában nem is lenne nagy baj, ha a hatóságok mértéktartóan és felvilágosultan tudnának élni a rájuk bízott értelmezési hatalommal. De ez nem mindig megy.

A jogászok és rendőrök egyfolytában ismételgetik, hogy "a szexuális bűncselekmények bizonyítása rendkívül nehéz", s erre hivatkozva szüntetnek meg számtalan, férfiak által nők és lányok sérelmére elkövetett erőszak utáni nyomozást. Kislány ellen erőszakot elkövető férfit nem csuknak le úgymond puszta szóbeszéd alapján, ami alatt a rendőrök a kislány és felnőtt nők vallomását értik. Rendőrök előszeretettel nyilatkoznak például úgy, hogy a nők elleni csalódon belüli erőszak-eseteknél "jó okunk van feltételezni a feljelentés alaptalanságát".

Amikor azonban homoszexuális a vádlott, a nehézségeket a hatóságok könnyen áthidalják. Többnyire eleve feltételezik, hogy a gyanúsított bűnös, és a bíróság előtt szinte neki kell az ártatlanságát bizonyítania, szemben alapvető jogelvekkel. Ami nem mindig könnyű, előfordul például, hogy a vádlottat előzetes letartóztatásban tartják például két éven át - egy maximum három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény gyanújával, a Legfelsőbb Bíróság végzésével szentesítve -, és ezalatt törvénysértően még azt sem teszik lehetővé, hogy a vádlott az iratokat tanulmányozhassa.

Vagy például a bíróság a biszexuális férfi ártatlanságát cáfoló bizonyítékként értékeli hogy egy tanú megerősíti: a vádlott ismerte a sértettet? (Ez nem vicc, hanem a Budai Központi Kerületi Bíróság 15.B.I.1608/1999/157. számú ítéletének indoklása, 40. oldal. A szóbanforgó vádpont az volt, hogy a férfi egy alkalommal néhány másodpercre bekapta a sértett fiú farkát. A vádlott elsőfokon, nem jogerősen 4 év végrehajtandó börtönt kapott.)

Nemegyszer azt is bizonyítéknak tekinti a bíróság, hogy a vádlott homoszexuális.Egy nemrég bíróság elé került ügyben például a rendőrség tárgyi bizonyítékként lefoglalta a gyanúsított lakásán a Mások című meleg lap és a Szuper-Erosz pornólap egy-egy példányát. Mást nem találtak. A gyanúsítottat öt hónapra előzetesbe tették.

Vannak vádlottak, akiket anélkül ítéltek - egyelőre nem jogerősen - több év végrehajtandó börtönre, hogy az ítéletben szót vesztegetett volna a bíróság a bizonyítékokra. Például megállapítja a bíróság, hogy a vádlott és a sértett akkor ismerte meg egymást, amikor a sértett még csak 13 és fél éves volt. Majd minden indoklás nélkül úgy tekinti a bíró, hogy ezután nemsokkal következett az első szexuális aktus - s így a bíróság nem is a "természet elleni fajtalanság", hanem a 12-14 év közötti gyerekekkel való kapcsolatot tiltó "megrontás" alapján szab ki súlyosabb börtönbüntetést. Tehát ilymódon a vádlott még csak azt sem mondhatja, hogy diszkriminatív törvényt alkalmaznak ellene, mert a "megrontás" a heteroszexuális aktusokat is büntetni rendeli.

A konkrét esetben a sértettnek, noha azt állította, hogy több esetben létesített a vádlottal kölcsönös orális kapcsolatot, fogalma sem volt arról, hogy az idős vádlottnak a nemi szervén három különleges ismertetőjegye van, köztük egy tojásnagyságú daganat. A bíróság nem magyarázta meg, hogy ezt hogyan egyezteti össze a vádlott bűnösségével.

Akit csak "természet elleni fajtalansággal" vádolnak, reménykedhet abban, hogy az Alkotmánybíróság egyszercsak dönteni fog, vagy hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság a meleg-ellenes diszkrimináció miatt el fogja marasztalni Magyarországot, s valamikor majd, ha Magyarország meg fog felelni az európai emberi jogi elveknek, felmentést kap. Ilyen értelemben a 199. § politikai bűncselekmény. A "megrontás" azonban köztörvényes bűncselekménynek számít, akit ezért ítélnek el, nem számíthat arra, hogy automatikusan üldözött melegként tekintsenek rá.

És nem egy ilyen eset van, ahol a hatóságok iszonyatos könnyedén varrják a meleg férfi nyakába a megrontás vádját.

Nemrégen egy férfi elleni büntetőperben az ügyészség huszonhat tanút sorakoztatott fel annak érdekében, hogy az illetőt elítéljék; persze az aktust egyikük sem látta, csak hallottak róla, hogy állítólag történt valami. Igazságügyi szakértőt is kirendeltek, hogy megvizsgálja, vannak-e a vádlottnak homoszexuális késztetései - akár felnőttek irányába is.

Ez azért különösen furcsa, mert a férfiak által nők, sőt kislányok ellen elkövetett, az egyszeri önkéntes leszopásnál sokkal brutálisabb erőszak-ügyekben gyakorta azért nem kerül bíróság elé az elkövető, mert a rendőrök szerint kevés bizonyítéknak a sértett vallomása - hiába is tudják alátámasztani mások, hogy nem utólag találta ki az egészet, hanem annakidején nekik is elpanaszolta. És persze nincs szakértő, aki megállapítsa, vannak-e a heteroszexuális férfi vádlottnak heteroszexuális erőszak-késztetései.

Úgy tűnik tehát, hogy nemcsak arról van szó, hogy a fiúkat védelmezi a törvény szövege az enyhe szexuális visszaélésektől, miközben a lányokat nem, hanem a gyakorlatban a nőket és lányokat az ennél súlyosabb bűncselekményektől sem védik meg a hatóságok: a fiú sértettek vallomása, a meleg férfiakra vonatkozó pletykák bizonyítéknak minősülnek, a nők vallomása, az apa által rendszeresen megerőszakolt kislányok megrázó tüneteit tanúsító nők vallomásai pedig nem.

Így is lehet súlyosan diszkriminálni, nem is kell ahhoz Büntető törvénykönyv.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu