Mire kell a miniszter?

Lévai Katalin elegánsan Brüsszelbe távozik, de van-e értelme egy esélyegyenlőségi progagandaminiszteri posztnak?
Megjelent a Népszavában 2004. január 31-én.
Még hónapokig székében marad Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter, sőt még a brüsszeli képviselőségre jelölése sem eldöntött tény, de már megindultak a találgatások utódjának személyéről. Ez természetes, nem csak az emberi kíváncsiság okán, hanem azért is, mivel az eddigi miniszter igencsak személyesre vette a figurát. A Népszava vezércikke már véleményt is mondott a szóba került jelöltek alkalmasságáról, mégpedig hogy a roma jelöltet kéne ebbe a fontos posztba ültetni. A Magyar Hírlap publicistája ellenben megszüntethetőnek tartja a posztot. Éppen ideje tehát elgondolkodnunk: szükségünk van-e egyáltalán esélyegyenlőségi miniszterre, s ha igen, konkrétan mit is várunk tőle?

A válaszadást nehezíti, hogy nem tudni, valójában miért is megy el Lévai Katalin. Egyelőre annyit tudunk, hogy főnöke, a miniszterelnök a fő szorgalmazója távozásának. De ebből még nem tiszta, hogy "fölfelé buktatásról" van-e szó, mint a Magyar Hírlap véli, vagy Lévai népszerűségének és nyelvtudásának az MSZP számára való kamatoztatásáról, netán arról, hogy Lévai belefáradt a számára kudarcok sorozatát hozó miniszterkedésbe, és maga kérte a kockázatmentesebb életet ígérő európai képviselői helyet. Azért kell-e mennie, mert - ha mégoly bátortalanul is, de - ő volt az első feminista miniszter, s kiállt a nők emberi jogai szempontjának elsődlegessége mellett a családon belüli erőszak és a prostitúció ügyében is? Vagy azért, mert többször merészen kiállt a szexuális kisebbségek egyenjogúságáért? Vagy mert sem a nők, sem a melegek ügyében nem volt eléggé felkészült ahhoz, hogy nézeteit következetesen, érvekkel alátámasztva képviselje az ellenállás fészkét jelentő igazságügyi és belügyminisztériummal szemben? Vagy azért, mert ígéretei ellenére mégsem képviselte a női érdekeket az esélyegyenlőségi törvény megalkotása során? Esetleg az időnkénti, felelős tisztviselőhöz méltatlan, finoman szólva rögtönzött megnyilatkozásai miatt, például hogy legutóbb a Klub rádióban párperces telefonbeszélgetés után rögtön hivatali állást ajánlott a református egyetemről eltávolított meleg fiúnak? Vagy egyszerre igaz ez mind? Végül is nem lehetetlen, hogy valamifajta "közös megegyezéses" távozás történt, megelőzendő Lévai alkalmatlanságának a széles nyilvánosság előtti kibukását.

Amíg nem tudni, a kormányfőnek Lévaiban mi volt a fontos, és mi a zavaró, tippelnünk sincs értelme arra, kivel akarja majd pótolni őt.

Lévai hiperaktív nyilatkozó volt, s az ígéretekkel sem takarékoskodott, sőt még "a kormány lelkiismerete" címet is megkapta, mi több, magára is vette. Eddigi nyolchónapos miniszterkedéséről mégsem jelent meg egyetlen nagyobb elemzés sem. Hibái is azért kerülhették el a figyelmet, mert az általa képviselt értékek valójában nem érdeklik a közvéleményt. Lévai korlátlan számban adhatta például a nyilatkozatokat arról, hogy hivatala segíteni fog a családon belüli erőszak áldozatainak - és eközben egyetlen újságíró sem tett fel neki egyetlen komoly kérdést sem erről, még csak azt sem kérdezték meg tőle, miben fog állni ez a segítség, mikor és hol lesz, mennyibe fog kerülni, és hogy ehhez vajon hogyan szerez tucatnyi szakembert a semmiből. Lévai szerepe nem politikai, hanem propagandisztikus jótékonysági szerep volt: pozitív, de súlytalan szerep. Az esélyegyenlőségi miniszter feladatkörét leíró kormányrendeletben hét utalás van az emberi jogokra és a jogalkotásra. Mégsem kérdezte meg egyetlen újságíró a miniszterelnököt, miért nem engedte, hogy Lévai az emberi jogokhoz értő szakembereket vegyen föl hivatalába. Amint az sem érdekelt senkit sem, miért nem kapta meg Lévai hivatala a kinevezésekor 2003-ra beígért százmilliókat.

A tények arra utalnak, Lévainak arra volt megbízatása a kormányfőtől, hogy érdemi munka nélkül hitegesse a lakosságot: a kormány törődik az emberekkel. Továbbá hogy időhúzó üres ígéretekkel nyugtatgassa, kábítsa a jogaikat lassanként követelni kezdő kisebbségi csoportokat. Ilyen miniszterre pedig nincs szükség olyan államban, melynek alkotmánya szerint a köztársaság elsőrendű feladata az alapvető emberi jogok védelme.

Másfajta, az emberi jogokért valóban küzdő, ahhoz hatáskört és pénzt is kapó miniszterre ugyan lenne szükség, de ahhoz egy másik kormányprogram is szükségeltetne. Amíg ez nincs, és a kormánynak még csak romaprogramja sincs, értelmesebb lenne a roma érdekvédőket nem kirakati pozícióba, hanem mondjuk a belügyi és a pénzügyi tárca élére ültetni.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu