Méltóság és méltatlanság egy jogállamban

Alaplecke a bíróságok homofóbiájáról és a paragrafus-csavargatásról. Adva van két férfi, az egyik rendőr, a másik nemzetbiztonságis. Mindkettőre ugyanaz a szolgálati törvény vonatkozik. Az egyik meleg: ő nem követ el semmi jogellenest, a Legfelsőbb Bíróság mégis méltatlannak nyilvánítja a szolgálatra. A másik heteró, jogerős büntetőítélet szerint elkövetett egy bűncselekményt, buzit vert a Népligetben - s meghagyják tisztnek.
Megjelent a Fundamentum 2000. évi 1. számában.
A diszkriminációról alkotott népszerű és leegyszerűsítő elképzelések az áldozatnak a népmesék legkisebb királyfiának büszke ártatlanságát tulajdonítják. A szexuális kisebbséghez tartozók munkahelyről való jogtalan elbocsátása e felfogásban úgy történik, hogy amikor az alkalmazottról főnöke megtudja szexuális irányultságát, másnap az ajtóban közli vele, hiába jött. Céljainkkal szimpatizáló újságírók ajánlják magukat erre az esetre, kimennek majd, az előítéletes főnök dadogni fog a kamerák előtt, s a közvélemény az üldözött kisebbségi mellé áll. A mítoszbeli alkalmazott ilyenkor persze bírósághoz is fordul, s a Munka törvénykönyve 5. §-ára hivatkozik: "A munkaviszonnyal kapcsolatosan tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni ... a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt." A bíróság megállapítja a munkaviszony megszüntetésének jogellenességét és kártalanítja a diszkriminált alkalmazottat. Mindez olyan szép, csodálkoznunk is kéne, ha így lenne. De nincs így. A munkáltatók ismerik a törvényt, és pontosan érzik, melyik alkalmazott lenne hajlandó bírósághoz fordulni, s melyik fél. Évente több olyan esetről van tudomásunk, amikor a munkáltató minden valódi indok nélkül elbocsátja homoszexuális, leszbikus, biszexuális, transzszexuális alkalmazottját. Van, hogy egyenesen megmondják, "buzikra itt nincs szükség", máskor "vállalatunk imázsával összeegyeztethetetlen" az alkalmazott melegsége, de az is többször előfordult, hogy az alkalmazott "coming out"-ja után, vagyis az után, hogy felhagyott vonzalmai titkolásával, egy-két nappal "átszervezést" tartottak. 1999-ben egyik ügyfelünk még olyan esetről is beszámolt, ahol a munkáltató magáncélú telefonhívásának rögzítése és lehallgatása útján szerzett tudomást alkalmazottja szexuális érdeklődéséről. Nos, ezek azok az esetek, amelyeket nem tudunk jogi útra terelni, amelyekből nincs sem látványos, sem semmilyen per. A megkülönböztetett alkalmazottak nem bátor királyfiak, hanem szorongó, önmaguk elfogadásával küszködő kisebbségiek. Szexualitásukat kínosnak érzik, olyannyira, hogy sokuk, amíg csak lehet, kerüli a "leszbikus", "homoszexuális" stb szavak kiejtését - jogsegélyünk munkatársai előtt is. El sem tudják képzelni, hogy bírósági tárgyalóteremben felállva jelentsék ki, "tisztelt bíróság, engem azért rúgtak ki, mert meleg vagyok". Elmondják panaszukat barátjuknak, a Habeas Corpus Jogsegélynek vagy a Meleg Háttér lelkisegélyszolgálatnak telefonon, majd néhány nap elteltével minden biztatás ellenére megtörnek, aláírják a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését, nem követelik a munkáltatótól jogaik tiszteletben tartását sem szóban, sem írásban, nem tesznek hivatalos panaszt a munkaügyi felügyelőséghez, nem fordulnak bírósághoz. Nem akarnak hírességek lenni - mondják - s főleg nem szexuális irányultságuk folytán. Nem bíznak a zárt tárgyalásban. Úgy érzik, ha nekiállnának pereskedni, aligha találnának új munkahelyet. A régit pedig, ahol így elbántak velük, megutálták. Szégyenkezve állnak neki új munkát találni, sérelmeiket inkább maguk, mint a főnök ellen fordítják. Nincs erejük problémáikat maguktól eltávolítva szemlélni, s a jogok nyelvére fordítani, ehelyett meghasonlanak, depressziósak, alkoholbetegek lesznek, öngyilkosságot kísérelnek meg. Ez a mechanizmus nemcsak a politikai gondolkodástól idegen "szürke kisembereket" éri utol, hanem akár meleg szerveződések vezető aktivistáit is fenyegeti.

Két esetet ismerek, amelyben a szexuális kisebbséghez tartozó személy elbocsátása ellen bírósághoz fordult, mindketten eredeti állásukat szerették volna megtartani: egy speciális képzettségű tanár valamint egy rendőr. A tanár esete még a Habeas Corpus Munkacsoport megalakulása előtt történt, s nem vettünk részt benne. Az elbocsátás ürügyéül az szolgált, hogy a tanár nem engedelmeskedett az igazgató azon felszólításának, fújjon meg egy alkoholszondát - csak úgy. Sem az igazgató, sem a jelen lévő kollégák nem állították, hogy részegséggyanús lett volna a tanár megjelenése. A per nem a hátrányos megkülönböztetés miatt indult, jogilag pusztán az volt a tárgya, köteles-e a tanár szondát fújni, s elbocsátható-e, ha megtagadja ezt. A tanár azt mondta, vállalja peres ügye nyilvánosságát, ám ügyét maga sem szerette volna kisebbségi voltával összefüggésben lévőnek látni; arra nem akart előttünk sem utalni. A bíróság visszahelyezte állásába, a per mentes volt a diszkriminációs diskurzustól. Megkértem egy újságírót, "tolerancia", másság tisztelete" és hasonló címen többszörös kitüntetésbirtokost, ismerkedjen meg a részletekkel. Ezt meg is tette, s úgy látta, ez egy szimpla munkaügyi per, nincs mit rajta megírni.

Az alábbiakban két ügyet ismertetek. A homoszexuális rendőr elbocsátását, s egy bűnügyet, ahol viszont az egyik elítélt a Nemzetbiztonsági Hivatal hivatásos tisztje. Mindkét ügy középpontjában nyíltan egy szexuális kisebbségi személy jogainak megsértése volt, s az ítéleteknek arra is válaszolniuk kellett, mit jelent a fegyveres szervben méltónak lenni a hivatásos szolgálatra. Úgy tűnik, az erőszakszervezetbeli hivatáshoz jobb ajánlólevél egy erőszakos bűncselekmény elkövetése, mint a kisebbséghez tartozás. Közöljük a megszületett jogerős bírósági ítéleteket. Az ügyek elemzése arra is utal, a bíróságok föltűnően kerülték a szexuális kisebbséghez tartozó ügyfelek elemi jogai melletti kiállást.

AZ ELBOCSÁTOTT RENDŐR

E.R. egy vidéki város kapitányságán dolgozott. Kedélyes alkatú, szorgos, ambíciózus volt, saját elmondása szerint jelentéseket is ügyesen tudott írni. A ranglétrán gyorsan haladt fölfelé. Elbocsátásakor, 1996-ban hatodik éve volt rendőr, zászlós rendfokozatban. Egy őszi délután, október 19-én barátjával, F.B.-vel, aki szintén helybeli rendőr volt, szabadidejükben annak a vidéki városnak a szélén, ahol szolgáltak, egy kietlen bozótos területen egyikük civil autójában szexuális játékot folytattak. A környék olyan környék hírében állt, ahova a lakástalan szerelmesek és "félrelépők" szokása kiautókázni. Valószínűleg ezért lett kíváncsi egy arrajáró harmadik rendőr, aki messziről felismerte E.R. autóját. Odalopakodott meglesni, mit csinál E.R. a kocsiban. A látottakat adó-vevőjén jelentette a központnak, és kérte, jöjjön még egy rendőr. Az "erősítés" megérkeztével meglepték az autóban mit sem sejtve orális szexet folytató férfipárt.

Az ügy egyik fázisában sem tisztázódott, vajon milyen rendőri feladatot látott el e két rendőr a pár megfigyelésével és megzavarásával. Közterületen szexuális aktust folytatni se nem bűncselekmény, se nem szabálysértés. Lesekedés helyett miért nem a munkájukat végezték? Az iratok egyszerűen csak tanúknak nevezik őket, holott ők akkor szolgálatos rendőrök voltak. (A közerkölcs megsértése nevű szabálysértés is csak akkor merülhetne fel, ha nyilvánosan folytatják a közerkölcsbe ütköző magatartást. Itt pedig mindaddig nem akadt egy szemtanú sem, míg ezek a szolgálatban lévő rendőrök oda nem akartak menni: Ha nem mennének oda, nem is lenne okuk rá. A bíróság egy ilyesmi logikai csapdába bele is ment - majd látni fogjuk.)

F.B. rendkívül kínosnak érezte, hogy rajtakapták E.R.-rel, ezért a kapitány általi másnapi kihallgatáson (melynek szintén nem derült ki a jogalapja) azt állította, annyira ittas volt, hogy E.R. tudtán és akaratán kívül folytatott vele szexuális aktust. A kapitányságvezető rendőr ezért E.R.-t följelentette az ügyészségi nyomozóhivatalnál a Btk. 200. §-ába ütköző "természet elleni erőszakos fajtalanság" címén.

Ez a § a nemi erőszak azon esete, amikor a tettes és a sértett ugyanahhoz a nemhez tartozik. Míg azonban a sértettől különböző nemű elkövető csak magánindítványra büntetendő, az azonos nemű általi erőszak hivatalból üldözendő. Így tehetett a kapitány feljelentést. E sorok írója 1996 márciusában kérte az Alkotmánybíróságtól e különbségtétel alkotmányellenességének kimondását - mindmáig hiába. Mellesleg szerintem az sem alapozza meg a rendőr "tanúk" intézkedését, hogy utóbb e bűncselekmény gyanúja merült föl: hiszen a cselekmény idején semmilyen forrásból nem tudhatták, hogy az autóban ittas ember van, és ezért bűncselekmény történhet. Máskülönben bármely szerelmeskedő párhoz beronthatnának a rendőrök ellenőrízni, nem magatehetetlenül részeg-e a partnerek egyike.

A rendőrkapitányság vezetője a negyedik napon, október 22-én, a nyomozás eredményét meg sem várva egy "Értesítés" elnevezésű iratban közölte E.R.-rel szolgálati jogviszonyának "elbocsátással" történő megszüntetését. (Az elbocsátás kifejezés egy korábbi, az események idejére már hatálytalanított jogszabályban szerepel, a hatályos 1996 évi XLIII. törvény - a továbbiakban: szolgálati törvény - nem ismeri az elbocsátás fogalmát, csak az ún. felmentést.) Az "elbocsátás" alapjául az "értesítés" a szolgálati törvény 149. §-ára hivatkozik, továbbá arra, hogy E.R. a szolgálatra méltatlanná vált, végül a rendőrségi tövény ama rendelkezésére, mely szerint a rendőrnek jó hírnévvel kell rendelkeznie. Az "értesítés" indoklásképp az ártatlanság vélelmének fittyet hányva azt közli, hogy E.R. az autóban folytatott aktussal elkövette a Btk 200. §-ába ütköző természet elleni erőszakos fajtalanságot.

A szolgálati törvény hivatkozott 149. §-a arról rendelkezik, mit lehet tenni, ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonnyal össze nem függő bűncselekmény gyanújába kerül. Az (1) bekezdés szerint a tag beosztásából fölfüggeszthető, a (3) bekezdés szerint pedig:

149. § (3) Ha a hivatásos állomány tagja a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a nyomozás során beismerte, vagy tetten érték, és megfelelő bizonyítékok állnak rendelkezésre, az állományilletékes parancsnok a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt is megvizsgálhatja, hogy a méltatlanná válás feltételei nem állnak-e fenn.

E.R. a "természet elleni erőszakos fajtalanságot" nem ismerte be, a tettenérés esete pedig csak a "megfelelő bizonyítékok" mellett lett volna alkalmazható. Az ügyészségi nyomozók azonban néhány újabb meghallgatás után, december 10-én tisztázták, hogy az F.B. által elfogyasztott alkohol mennyisége (három kupica) nem volt oly sok, hogy akaratnyilvánításra képtelen állapotba kerülhetett volna tőle, így megszüntették az ugyanannyi alkoholt ivott E.R. elleni büntetőeljárást. Csak hát a kapitány már októberben megállapította a bűncselekményt, s a méltatlanná válást!

A szolgálati törvény 56. §-a szerint:

(2) A hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha ... a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált.
(6) A hivatásos szolgálatra méltatlan az:
a) akit jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, kivéve, ha a bíróság katonai fogdában rendelte azt végrehajtani;
b) akit a bíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt és előzetesen nem mentesített a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól;
c) aki szolgálaton kívüli magatartásával a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti.

Az "elbocsátást" közlő "értesítés" nem hivatkozik az 56. §-ra, és azt sem jelöli meg, hogy az 56. § (6) bekezdésének mely pontjára alapítja a kapitány a méltatlanná válás megállapítását. Mellesleg nehéz is értelmezni a szolgálati törvény idevágó rendelkezéseit: a fent idézett 149. § (3) bekezdés szerint a parancsnok a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt megvizsgálhatja, nem áll-e fenn a méltatlanság; a méltatlanság első két feltétele pedig az 56. § (6) szerint az, hogy már legyen jogerős ítélet. Talán arról van szó, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezése nélkül csak az 56. § (6) c) alapján lehet a méltatlanságot megállapítani.

Az egyik törvény szerint tehát a rendőrnek jó hírnévvel kell rendelkeznie, de a másik törvény szerint a rendőrt felmenteni csak akkor lehet, ha "szolgálaton kívüli magatartásával a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti". E két feltétel nem esik egybe, hisz például lehet, hogy egy ponyvaregényeket író rendőrnek nincs jó hírneve, viszont írói munkásságára nem lehet mondani, hogy veszélyeztetné a rendőrségbe vetett közbizalmat. És fordítva, egy kényszervallatást elkövető rendőr veszélyezteti a rendőrség törvényes működésébe vetett közbizalmat (persze nem tudni, a "törvényes" egybeesik-e a "működéshez szükséges"-sel), ám lehet, hogy a közvélemény szemében erény a kényszervallatás alkalmazása. (És tényleg nem is bocsátanak el minden kényszervallató rendőrt.)

E.R. egy helyi ügyvéd segítségével a munkaügyi bírósághoz fordult az "elbocsátás" jogellenességét állítva. Az elsőfokú munkaügyi bíróság ítélete a keresetet elutasította. Az ítélet2 indokolása "megjegyzi", hogy az elbocsátásról hozott határozat tévesen hivatkozik a szolgálati törvényre és a bűncselekmény elkövetésére. Az ítélet vélhetően ezért óvakodik attól, hogy az elbocsátást jogszerűnek vagy legalább "nem jogellenesnek" nevezze, holott a szolgálati törvény szerint ezt kellett volna vizsgálnia:

197. § (1) A bíróság a szolgálati viszonynak felmentéssel történő megszüntetéséről hozott határozatot hatályon kívül helyezi, ha az felmentési tilalomba ütközik, vagy egyébként jogellenes.

A bíróság ehelyett azt írta, az eredeti elbocsátás "alkalmas a szolgálati viszony megszüntetésére", s megalkották az elbocsátás új jogcímét: Az ítélet leszögezi, hogy az "elhagyatott, bokros területen" álló autóban való szerelmeskedés "közfelháborodást" váltott ki, mivel a két odalopakodó rendőr látta a történteket. Az ítélet szerint a közterületen való "fajtalankodással" E.R. elveszítette jó hírét, ezt annak ellenére leírják, hogy a bíróság sem talált olyan törvényt, amely a jó hírnév elveszítése vagy a "közfelháborodás" esetére elbocsátást helyezne kilátásba. Fontosabb viszont, hogy az ítélet megtalálta az addig hiányzó jogi láncszemet: "méltatlan a hivatásos szolgálatra, aki közterületen nappal szexuális kapcsolatot létesít, függetlenül attól, hogy az a kapcsolat homoszexuális vagy heteroszexuális jellegű", mivel ez "a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti".

E.R. fellebbezett, de a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet hegybenhagyta. Ekkor E.R. jogsegélyszolgálatunkhoz fordult. A felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta a korábbi ítéletet.

Mind a másodfokú, mind a felülvizsgálati bíróság arra hivatkozik, hogy az elbocsátásnak nevezett felmentés, még ha jogilag téves is, megjelöli azokat a körülményeket (a közterületen folytatott "fajtalankodást"), amelyek a méltatlanná váláshoz vezettek. Egyik bíróság sem tett kísérletet viszont annak kifejtésére, miért veszélyeztette súlyosan a rendőrségbe vetett KÖZbizalmat az autóban való szexuális aktus. Objektíve az aktus ugyanis semmilyen bűncselekményt vagy szabálysértést nem valósított meg, de még csak nem is járt mások zaklatásával vagy botránnyal. Pusztán intézkedő rendőrök voltak a szemtanúi, akik minden jogalap nélkül kezdtek a helyszínen intézkedni, és a baráti pár együttlétébe avatkozni. A rendőrség iránti bizalom így csak a két leskelődő rendőrben inoghatott meg. De nem világították meg a bíróságok az aktus és a rendőrségbe vetett közbizalom közötti összefüggést az alanyok oldaláról nézve sem: A körülményekből semmi nem utalt arra, hogy E.R. vagy F.B. rendőr, hiszen civilruhát viseltek, civil autóban voltak, és szabadidejüket töltötték. Ha a kukucskáló rendőrök helyett mások vették volna észre őket, nem tudhatták volna, hogy rendőröket látnak.

A bíróságokat döntésükben állítólag nem E.R. homoszexuális volta vezérelte. Mégis kételkedem abban, hogy ugyanez a történet megeshetett volna akkor is, ha E.R.-t heteroszexuális aktuson kapják. Az elbocsátás mellett fölhozott indokok elvileg semlegesek; erős az érzésem azonban, hogy a határozatokat hozó rendőrkapitány és a bírák az írásaikban szereplő "méltatlan", "jó hírnév", "közbizalom" kategóriákhoz - mögöttes gondolataikban - nem kizárólag objektív normákat, hanem előítéleteket is társítottak. (Legfelsőbb Bírósági ügyszám: Mfv.II.10.151/1998/3.)

E.R. ügyében nem kapott szerepet sem a Munka törvénykönyvének a diszkrimináció tilalmát kimondó, akkor még a rendőröket is védő 5. §-a, sem a szolgálati törvény hasonló 6. §-a. Egyik perirat sem tárgyalja azt a kérdést, vajon az elbocsátás hátrányos megkülönböztetés-e a szexuális kisebbséghez tartozó E.R.-rel szemben. Sem E.R., sem ügyvédei nem kívánták az ügy előterébe állítani E.R. homoszexuális voltát. Mintha úgy érezték volna, jobb arról nem beszélni. E.R.-nek nem volt szilárd meleg identitása. Albérletben lakott, meleg érdeklődését alkalmi és visszatérő partnerein kívül senki előtt nem vállalta, s partnerei többségének is azt állította, hogy biszexuális. Kapcsolatait a főbérlő előtt is titkolta. Arról álmodozott, hogy egyszer majd ő is "normális" életet élhet, felesége lesz, gyereke, kertes háza, nagy autója, kertje, kutyája. Azt mondta, a nőkhöz semmi nem vonzza, a feleség csak arra kell neki, hogy legyen és gondoskodjon róla, nem arra, hogy szeresse. Valódi, kizárólag homoszexuális vágyait kényszernek érezte, sosem fogadta el, hogy ő tényleg meleg.

Tegyük föl egy rövid bekezdés erejéig, hogy a leírt történet teljesen jogszerű, minden bíró elfogulatlan volt, és a rendőrök közterületen folytatott nemi élete csakugyan ellehetetleníti a rendőrséget. Ha E.R. heteroszexuális lett volna, kevesebb titkolnivalója lett volna, s alighanem inkább az albérletben folytatta volna szerelmeskedéseit. Így az egész történet el sem indult volna.

Fölvetődik, miért született a feljelentés, miért követte el F.B. azt a hibát, hogy a parancsnokkal azt közölte, annyira ittas volt, hogy E.R. a tudta és beleegyezése nélkül folytatta vele az aktust? F.B. szexuális identitása még ingatagabb volt. Neki valóban volt felesége és E.R.-en kívül valóban szerette a nőket is, s a felesége nem tudott az E.R.-rel való kapcsolata intim jellegéről. Úgy ítélte, az E.R.-hez fűződő valódi viszonyát házassága és "jó híre" érdekében meg kell tagadnia. F.B.-t a rendőrség nem "bocsátotta el" azután sem, hogy az ügyészség megállapította, nem volt védekezésre illetve akaratnyilvánításra képtelen állapotban (e két állapot az iratokban keveredve fordul elő). Néhány hét elteltével viszont másik szolgálati helyre vezényelték, lakóhelyétől napi 4-5 órás ingázásra kényszerítve. F.B. így "közös megegyezéssel" távozott a rendőrségtől.

E.R. nekünk kifejtette, úgy véli, elbocsátásának valóságos indoka nem ez. Ő úgy emlékszik, a helyi rendőrkapitány hónapokkal korábban néhány rendőrt a saját házépítésére vezényelt munkaidőben, és ezt ő rosszalló megjegyzéssel illette. A házépíttetési eset megosztotta a kapitányság alacsonyabb beosztású rendőreit, hiszen ügyfelünk szerint többen is szerettek volna a sikeres rendőri munka helyett az engedelmes feketemunkával "bevágódni a főnöknél"; s onnantól fogva a főnök is kereste az alkalmat, hogy beleköthessen E.R.-be.

E.R. elbocsátása óta biztonsági őrként dolgozott és unalmasnak találta e munkát. Nem járult hozzá, hogy ügyét részletesen nyilvánosságra hozzuk. Arra kért, ha ügyéről beszélünk, ne közöljük a nyilvánossággal se az eset helyét, se az évszámot, se azt, hogy rendőr volt. El akarta kerülni, talán túlzott óvatossággal is, hogy családja rájöhessen, őróla beszélünk. 1999 végén egy cikk ügyében föl szerettem volna hívni, hátha picit többet enged. A mobiltelefonja nem működött; tudtam viszont a szülei számát. A szüleiét, akiknek sosem mondta meg, hogy a fiúkat kedveli, és akik a mai napig úgy tudják, fiuk önként jött el a rendőrségtől. Az igazságot tőle már sohasem tudhatják meg. Néhány hónapja öngyilkos lett. 35 éves volt.

...-i Munkaügyi Bíróság
.../1997/...

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A ... Munkaügyi Bíróság dr. ... (...) ügyvéd által képviselt E.R. (...) felperesnek - dr. ... jogi előadó által képviselt ... MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG (...) alperes ellen - szolgálati jogviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása iránt indított perében meghozta a következő

ÍTÉLETET:

A bíróság a keresetet elutasítja.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a ... Megyei Bírósághoz címzett, de a ... Munkaügyi Bíróságon 3 példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye.

A felek a fellebbezési határidő lejárta előtt előterjesztett közös kérelmükben a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálását kérhetik.

Amennyiben pedig a fellebbezés tárgyaláson kívül volna elbírálható, a fellebbező fél tárgyalás tartását kérheti.

INDOKOLÁS:

A bíróság a becsatolt iratok tartalma, felperes személyes előadása, F.B. [1.sz. tanú], ... [2.sz. tanú] tanúk vallomása, valamint a ... Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal .../1996. számú iratainak tartalma alapján az alábbi tényállást állapította meg:

Felperes 1991. ...-én létesített hivatásos szolgálati jogviszonyt az alperessel.

Felperes munkaköre járőrvezető volt.

Felperes 1996 október 19. napján nem volt szolgálatban, napját F.B. rendőr főtörzsőrmesterrel töltötte, aki ezt a napot megelőzően 24 órás szolgálatra volt beosztva.

Felperes és F.B. a nap folyamán italoztak és gépkocsival járták a várost.

A felperes és F.B. által használt Polski Fiat 1500 típusú, ... forgalmi rendszámú gépkocsira 16 óra 40-kor a szolgálatban lévő ... [2.sz. tanú] rendőr főtörzsőrmester figyelt fel ...-n, a ... utca végénél lévő bozótos területen.

... [2.sz. tanú] és ... [3.sz. tanú] látták, amint F.B. a gépkocsi jobb oldali első ülésén hanyatt fekszik, és E.R. vele fajtalankodik, miközben mindkettőjük alsóteste meztelen.

A munkáltató az eseményekről tudomást szerezve október 20-án meghallgatásokat tartott, amikor is F.B. azt jelentette, hogy felperes vele a tudta és beleegyezése nélkül fajtalankodott.

1996 október 21-én a városi rendőrkapitány feljelentést tett a ... Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatalnál felperessel szemben ittas járművezetés vétsége és természet elleni fajtalanság bűntettének elkövetése miatt. [Az ítéletben elírás van. A feljelentést természet elleni erőszakos fajtalanság miatt tették. - JG. megj.]

Az Ügyészségi Nyomozóhivatal az 1996 december 10. napján hozott határozatával a nyomozást megszüntette, tekintettel arra, hogy nem volt megállapítható az orvosszakértői vélemények alapján, hogy F.B. védekezésre képtelen állapotban volt a cselekmény elkövetésekor.

A városi rendőrkapitányság vezetője - mint a munkáltatói jogkör gyakorlója - 1996 október 22. napján felperes hivatásos szolgálati jogviszonyát elbocsátással megszüntette az 1994. évi XXXIV. törvény 7. § (2) bekezdésére és az 1996. évi XLIII. törvény 149. §-ára hivatkozással, utalva a 11/1992. sz. BM. rendelet 1. § (2) bekezdésére, 1996 október 31-i hatállyal.

Az elbocsátás indoka az volt, hogy felperes a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált, tekintve, hogy 1996 október 19-én 16 óra 40 perckor a ..., ... utcai elhagyatott, bokros területen felperes F.B. akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva fajtalankodott vele.

Felperes ezzel megvalósított a Btk. 200. § (1) bekezdés II. fordulatával meghatározott természet elleni erőszakos fajtalanságot, ezért határozott a kapitányságvezető a szolgálati jogviszony megszüntetéséről.

Felperes szolgálati jogviszonyának megszüntetésekor havi 41.764.- Ft illetményre volt jogosult, illetménye - amennyiben szolgálati jogviszonya nem kerül megszüntetésre - 1997 január 1-től 51.828.- Ft lett volna.

Felperes albérleti hozzájárulás címén havi 10.625.- Ft-ot kapott munkáltatójától, és 13. havi illetmény címén 34.803.- Ft-ot kapott kézhez. A teljes összeg 51.828.- Ft lett volna.

Valamennyi alperesi dolgozó 1996. decemberében jutalmat kapott, amelynek összege felperes tekintetében 31.323.- Ft lett volna.

Felperes 1997 ... napján munkaviszonyt létesített a ... társasággal, biztonsági őr munkakörben, az órabére 110.- Ft.

Felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy alperes a szolgálati jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, tekintettel arra, hogy a megszüntető okiratban írt bűncselekményt nem követte el.

Felperes kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 1996 november és december hónapjaira 41.764.- Ft/hó elmaradt illetmény megtérítésére, majd 1997. január 1-től ugyanezen a jogcímen 51.828.- Ft-ot igényelt havonta, amelybe kérte beszámítani a munkaviszonya keretében megszerzett jövedelmét.

Albérleti hozzájárulás címén felperes havi 10.625.- Ft-ot igényelt 1996 novemberétől, míg jutalomként 31.323.- Ft-ot.

Felperes a 13. havi illetményének mértékét 51.828.- Ft-ban kérte megállapítani, és az általa megkapott 34.803.- Ft és a teljes összeg közti különbözet megtérítésére is kérte kötelezni az alperest.

Felperes perköltséget igényelt.

Felperes keresete jogalapjaként előadta, hogy a szolgálati törvény pontosan meghatározza, hogy mely esetekben élhet a munkáltató felmentéssel méltatlanná válás címén, és ezek a törvényben meghatározott feltételek esetében nem forogtak fenn, ezért szolgálati viszonyának megszüntetése jogellenes.

Alperes a kereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a rendőrségről szóló törvény 7. § (2) és (3) bekezdése megköveteli, hogy a rendőr a szolgálati jogviszony létesítésekor illetve a szolgálati jogviszony fennállta alatt rendelkezzen a jó hírnévvel. Felperes cselekményével a saját, illetve munkáltatója jó hírnevét rontotta, ezért a szolgálatra méltatlanná vált.

Alperes perköltséget nem igényelt.


Felperes keresete az alábbiak szerint alaptalan:

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 56. § (2) bekezdés b.) pontja szerint a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált.

A törvény 56. § (6) bekezdése kimondja, hogy a hivatásos szolgálatra méltatlan az

a.) akit jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, kivéve, ha a bíróság katonai fogdában rendelte azt végrehajtani,

b.) akit a bíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, és előzetesen nem mentesített a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól,

c.) aki szolgálaton kívüli magatartásával a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti.

A törvény 56. § (8) bekezdése szerint a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró felmentését köteles megindokolni, ebből világosan ki kell tűnnie, hogy a felmentés indoka valós és okszerű.

A törvény 57. § (2) bekezdése szerint a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált személy szolgálati viszonya felmentési idő nélkül szüntethető meg.

A munkáltató felperes szolgálati jogviszonyát arra való hivatkozással szüntette meg, hogy felperes a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált.

A jogviszony megszüntetését kimondó határozat indoklása tartalmazza, hogy felperes 1996. október 19-én ...-en a ... utcai elhagyatott, bokros területen F.B. akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva fajtalankodott vele.

Az ügyészségi nyomozóhivatal által végzett nyomozás eredményeként a nyomozóhatóság megállapította, hogy F.B. nem volt akaratnyilvánításra képtelen állapotban, így felperes a terhére rótt bűncselekményt nem követte el.

Ugyanakkor felperes maga is elismerte, hogy az elbocsátást kimondó okiratban megjelölt napon F.B.-vel közterületen szexuális kapcsolatot létesített.

Felperes arra hivatkozott, hogy a cselekményével nem kelthetett közfelháborodást, tekintve, hogy a város elhagyott területén fajtalankodtak.

A bíróság álláspontja szerint méltatlan az a hivatásos szolgálatra, aki közterületen nappal szexuális kapcsolatot létesít, függetlenül attól, hogy az a kapcsolat homoszexuális vagy heteroszexuális jellegű.

Helytelen a felperes azon hivatkozása, hogy cselekménye közfelháborodást nem válthatott ki, és azt senki nem láthatta, tekintve, hogy munkatársai közül ... [2.sz. tanú] és ... [3.sz. tanú] látta a történteket.

Mint ahogy arra a munkáltató helyesen hivatkozott, a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 7. § (2) és (3) bekezdése szerint a rendőrnek nem csak a szolgálati jogviszony létesítésekor, hanem annak fennállta alatt is rendelkeznie kell a jó hírnévvel.

A bíróság álláspontja szerint mind felperes jó hírnevét, mind pedig munkáltatója jó hírnevét sérti az, ha egy rendőr - habár szolgálaton kívül - közterületen fajtalankodik.

Mivel a bíróság álláspontja szerint felperes ezen magatartása a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti, ezért helye volt a szolgálati jogviszonyának méltatlanság címén történő megszüntetéséhez. [sic!]

Megjegyzi ugyanakkor a bíróság, hogy a jogviszonyt megszüntető határozat tévesen hivatkozik a szolgálati törvény 149. §-ára, tekintve, hogy felperes bűncselekményt magatartásával nem valósított meg, annak elkövetését nem ismerte be és nem is érték tetten, tekintve, hogy F.B. akaratnyilvánításra képtelen állapotának megítélése szakértői kérdés volt.

Összefoglalóan megállapította a bíróság, hogy habár felperes a szolgálati jogviszonyának megszüntetéséről rendelkező okirat indokolásában feltüntetett bűncselekményt nem követte el, de az indokolás - tekintve, hogy tartamazza azokat a körülményeket, amelyek a méltatlanná váláshoz vezettek - megfelel a törvényi követelményeknek és alkalmas a szolgálati jogviszony megszüntetésére.

Ezért határozott a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint.

Jogalap hiányában felperes anyagi követeléseinek teljesítésére sem volt mód.

Alperes perköltséget nem igényelt, ezért arról a bíróságnak rendelkeznie nem kellett.

A 6/1986. (VI.26.) IM. rendelet 3. § (3) bekezdése értelmében az elsőfokú eljárási illeték a Magyar Állam terhén marad.

A fellebbezési jogról való tájékoztatás a Pp. 220. § (3) bekezdésén és a Pp. 256/A. § (1) bekezdésén alapul.



..., 1997, május 29.
dr. ... sk.
a tanács elnöke
... sk. ... sk.
népi ülnökök

ELÍTÉLT HADNAGY

1996 decemberének egyik éjszakáján fél tizenkettő körül a Népligetben a közeli katonai főiskola három hallgatója, P.P., H.L. és N.E. megtámadták D.Gy. sértettet, akinek sikerült előlük autójába menekülnie. (Minden szereplő férfi. A sértett monogramja nem valódi.) Mivel egyikük már elállta a vezetőülés melletti ajtót, D.Gy. a másikon ugrott be, épp csak hogy megúszva egy könnygázsprét. Át kellett másznia a vezetőülésbe, le kellett szerelnie a többszörös kormányzárat, ezalatt már hárman ütötték-verték kocsiját. A pókhálósra összetört első és hátsó szélvédővel azonban nem hazafelé vette útját, hanem a közeli taxisokig, hogy segítséget kérjen. Épp ott állt egy rendőrségi mikrobusz. A tucatnyi rendőr az elkövetőket csakhamar elfogta. Az autóban okozott kárt a szakszervizben kétszázötvenezer forintra becsülték. Két elkövető pár héttel ezután "tanulmányi okokból" abbahagyta a katonai főiskolát, míg N.E. elvégezte azt, s jelenleg Békéscsabán a Nemzetbiztonsági Hivatal hadnagya.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészség javaslatára a büntetőeljárást "rongálás vétsége" miatt folytatta. Bár a vádlottak igyekeztek a történteket bagatellizálni, több forduló után részben bűnösnek vallották magukat, s előadták: Csupán azért kószáltak a kivilágítatlan Népligetben, hogy kiszellőztessék a fejüket és beszélgessenek. Amikor kis időre szétváltak, D.Gy., a meleg sértett állítólag odament P.P.-hez, megkérdezte, hány óra van, majd D.Gy. hamarosan fogdosni próbálta P.P.-t a nemi szervénél. Az elkövetők állítólag csak ezen háborodtak föl. Bár több részletbeli ellentmondás mellett azt sem mondták meg, hogyan szereztek hirtelen haragjukban gázsprét.

A sértett minderre fordítva emlékezett, s nem változtatta meg emlékeit a különböző kihallgatások között. A részletek többségében az ő vallomását fogadta el az ügyész és a bíró. Ő a barátait kereste a Népligetben egy kis csevegésre, s P.P. szólította meg őt a támadás előtt.

Noha a sértett és a vádlottak között történteknek nem volt közvetlen tanúja, a vádlottak ügyvédje az ítélethirdetés előtti zárszavában úgy vélte, "bizonyítást nyert, hogy a sértett homoszexuális kapcsolatot kezdeményezett" P.P.-vel. Szerinte továbbá "életszerű a vádlottak előadása, hogy a sértett megsértődött ajánlata elutasításán", s "enyhítő körülmény a vádlottak erkölcsi és a közfelfogással is paralel felháborodása", melyre a vádlottak pusztán e közeledés és sértődés miatt ragadtatták magukat. A tárgyalásokon e rágalmak ügyében a sértett nem kapott szót, igaz, nem is tudott volna mihez hozzászólni, mivel nem ismertette vele ily részletekbe menően a bíró a vádlottaknak az első tárgyaláson tett azon vallomását, mely alatt a sértett még ki volt küldve. Még szerencse, hogy én azokat is hallottam, és utólag elmesélhettem a sértettnek. Az ügyész sem tekintette feladatának a sértett becsületének védelmét, noha kérte a bíróságot, hogy ítélete meghozatalakor a sértett tanúvallomásának higyjen. Megjegyzem, a sértett a tárgyalásokon nem tehetett föl kérdéseket a vádlottaknak, még közvetve, a bírón keresztül sem, noha többször is próbálkozott ezirányú javaslatot tenni, de a bíró nemigen figyelt rá. A sértett megpróbált néhányszor belefolyni a bíró, a rendőrtanúk, a vádlottak és az ügyvéd közötti, spontán elemekkel tarkított diskurzusba, néhányszor föl is állt evégett, de akkor se kapott rendesen szót. A bíró nem tájékoztatta a sértettet jogairól - ezt mi próbáltuk pótolni.

A bíró mindazonáltal bűnösnek mondta a vádlottakat, s fejenként 32 ezer Ft pénzbírságra ítélte őket. Fellebbezés híján az ítélet jogerős. Mivel a főbüntetés csak pénzbüntetés volt, a törvény értelmében az elítéltekkel szemben nem alkalmazhatók hátrányos jogkövetkezmények, büntetlen előéletűeknek tekintendők, és nem tartoznak számot adni elítéltetésükről. Így N. E. folytathatja hivatásos tiszti pályáját.

Az ítélet indoklásában a bíró tényként fogadta el, hogy a sértett "szexuális ajánlatot tett" az egyik vádlottnak. Ez az állítás a szóbeli ítélethirdetéskor is elhangzott, jóllehet akkor a bíró ennek némileg ellentmondva azt is tudni vélte, "előre is elnézést kérek, önök, uraim, megbeszélték, hogy megyünk buzit verni". A bíró az ajánlattevésen túl a vádlottak összes többi védekezését zavarosnak, egymásnak ellentmondónak ítélte és elvetette, sőt kioktatta őket, mondván, ennyi idő alatt jobban is összebeszélhettek volna. Pedig a sértett állítólagos közeledési kísérlete nem volt perdöntő, ezt a kérdést nyugodtan figyelmen kívül hagyhatta volna a bíró.

A bíró elfogadta a cselekménynek az ügyészség által javasolt minősítését (rongálás vétsége), bár idézett szavai alapján tudhatta, hogy az elkövetők valódi szándéka a sértett személye elleni bűncselekmény volt. Nincs tudomásunk arról, hogy akár az ügyészség, akár a bíróság megvizsgálta volna, vajon megállapítható-e valamilyen, a sértett szabadsága és emberi méltósága elleni bűncselekmény elkövetése vagy annak kísérlete. A cselekmény talán "a személyi szabadság megsértésének" is minősíthető lett volna, esetleg "aljas indokból" elkövetettnek. Ez súlyosabb büntetés kiszabását is lehetővé tette volna.

Amikor a bíró ítéletét kihirdette, s megkérdezte a terhelteket, akarnak-e fellebezni, azok, ügyvédjükkel négyesben rövid tanakodásba szerettek volna kezdeni. A bíró ezt meg sem várva segítségükre sietett, s elmagyarázta az elítélteknek, hogy a pénzbüntetéssel "jobban járnak", mintha felfüggesztett szabadságvesztést kapnának, mert a pénzbüntetést egyszer kell csak kifizetniük, s nem lebeg a fejük fölött a büntetés tovább. Ezen kívül N.E.-nek is jobb így, mert megmaradhat hivatásos tisztnek - tette hozzá a bíró. Azt ugyan nem mondta a bíró, hogy szándékosan igyekezett mérsékelni a büntetés mértékét és várható jogkövetkezményeit, de ezen epizód láttán nem csodálkoznék, ha így lett volna. A teremben jelen volt az elítéltek ügyvédje is, azok vele kívántak szót váltani. Mégiscsak furcsa, hogy a bíró megelőzi az ügyvédet... (PKKB bírósági ügyszám: 6.B.X.2645/1997/14.)

A bíró az autóban esett kár megtérítését külön polgári útra utalta. A sértett a büntetőeljárás során ragaszkodott ahhoz, hogy támadói ne ismerhessék meg lakcímét, a kártérítési eljárásban azonban erre elvileg sincs mód. A sértett kárigényének érvényesítéséhez segítségünkkel most kezd hozzá.

Pesti Központi Kerületi Bíróság
6.B.X.2645/1997/14.sz.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Budapesten, az 1998 szeptember 15., 1999. február 9. és június 22. napján megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalás adatai alapján meghozta a következő

ítéletet:

P.P. I.r. vádlott - aki ...-n, ...-én született, anyja: ..., ... alatti lakos
H.L. II.r. vádlott - aki ...-n, ...-én született, anyja: ..., ... alatti lakos
N.E. III.r. vádlott - aki ...-n, ...-én született, anyja: ..., ... alatti lakos

bűnös: rongálás vétségében, mint társtettes

Ezért őket a bíróság 160 (egyszázhatvan) 160 (egyszázhatvan) napi tétel pénzbüntetésre ítéli.

Egy napi tétel összegét 200 (kettőszáz) Ft-ban állapítja meg.
Az így kiszabott összesen 32.000 (harminckettőezer)- 32.000 (harminckettőezer) Ft pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként kell egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni.

A bíróság D.Gy. magánfél polgári jogi igénye érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja.

Kötelesek a vádlottak az eddig felmerült 5760 (ötezerhétszázhatvan) Ft bűnügyi költségből egyenként 1920 (egyezerkilencszázhúsz) Ft-ot, valamint a jövőben esetleg felmerülő bűnügyi költséget az államnak megfizetni.

Indokolás

P.P., H.L. és N.E. vádlottak 1996. december 2-án a késő esti órákban a Budapest, X. Népligetben sétáltak. H.L. és N.E. egy bokros részhez ment szükségét elvégezni, míg P.P. vádlott egy padnál várakozott rájuk. Ekkor érkezett a helyszínre D.Gy. sértett a tulajdonában lévő ... frsz-ú Suzuki típusú személygépkocsival. A sértett kiszállt az autóból, és beszélgetni kezdett P.P.-vel, és neki szexuális ajánlatott tett, amit a vádlott elutasított.

Ekkor értek hozzájuk P.P. társai, akiknek a vádlott elmondta, mi történt. A vádlottak a sértettet a gépkocsiba való visszaülésben meg akarták akadályozni, ezért a sértett a gépkocsi jobb első ajtaján keresztül tudott visszaülni az autóba. A sértett a helyszínről el akart hajtani, eközben a vádlottak az autóra több erős ütést mértek, letörték a légterelőt, a karosszériát megkarcolták, egy fadarabbal a hátsó szélvédőt betörték, a visszapillantó tükröket elhajlították.

A sértett végül a helyszínről elhajtott, és rendőri intézkedést kért. Az intézkedő rendőrök a vádlottakat a helyszín közelében elfogták, és előállították.

Rongálással a vádlottak kb. 218.000 Ft kárt okoztak, amely nem térült meg.

Alkalmazott jogszabályok: Btk. 324. § (1), (2) bek. a) pont, 20. § (2) bek., 51. §, 52. §, Be. 215. § (2) bek., 217. § (1) (4) bek., 221. § (1) bek.

Budapest, 1999 június 22.

dr ...s.k.
bíró

Az ítélet 1999. június 25-én jogerős és végrehajtható!

dr. ... s.k.
bíró

* * *

Nehéz feladat egy büntetőpert összehasonlítani egy munkajogi vitával. Nem is vállalkozom rá. Az azonban feltűnő, hogy E.R.-re ugyanaz a szolgálati törvény vonatkozott, mint N.E.-re. Míg E.R. zászlós nem követett el semmit jogellenest, mégis méltatlannak nyilvánították a rendőri szolgálatra, addig N.E. hadnagy a jogerős ítélet szerint is elkövetett egy bűncselekményt, s hogy - hogy nem, mégis meghagyják tisztnek. A bírák élnek mérlegelési szabadságukkal, egy kis csavarás a paragrafusokon itt, egy kis csavarás a tényeken ott - az ártatlan meleget kirúgják, a bűnös buziverőt megtartják.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu