Az arany és a hús

Minden kezdet dilemmák elé állít és értékválasztásokat igényel. Ezt tudhatjuk meg, konkrétan a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért alakulásának egyik mellékepizódjából.
Megjelent a Mások 1996. májusi számában
Amikor két éve a Szivárvány alapítását szerveztük, föladtam egy-két tagtoborzó apróhirdetést a Magyar Narancsban. Az egyik jelentkező egy titokzatos öregúr volt, aki már első levelében is célzásokat tett arra, hogy milyen hasznos lenne "együttműködnünk", bár nemigen árult el semmit magáról, mivel foglalkozik, miben állna az a bizonyos együttműködés közte és a mi szervezetünk között. Néhány képeslapot váltottunk, majd találkoztunk egy presszóban az Almássy tér közelében. Picit zavarba hozott a rajta lévő, egész maréknyi aranyékszerrel. Udvariasan diskurálgattunk, meséltem neki terveinkről. Jogvédő egyesület, a melegek politikai képviselete, viták a nyilvánosság előtt stb.

Az öregúr egyre csak csóválta a fejét, nem ezzel kell foglalkozni, korai még ez a dolog. Kicsit felidegesített a szkepszisével, mért, hát mi a csudát kéne tennünk. Azzal kellene kezdeni - fejtegette -, hogy megszervezzük a melegek privát életét. Szexközvetítés, pornóipar, bujtatott újságok és fesztiválok, ahol nem hirdetjük meg ugyan, hogy melegeknek akarunk szolgáltatásokat nyújtani, de azért mégiscsak nyilvánvaló lesz. Enélkül nem lehet semmilyen mozgalmasdit játszani. A közéleti szervezkedésekhez ugyebár egy rakás pénz kell és előbb ezt fel kellene halmozni. Attól, hogy mi páran fontoskodni akarunk, nem nyitja meg senki se a pénztárcáját. Ösztöneiknél kell a melegeket megragadni. Ha faszt ígérünk, lesz pénzünk politikára is. Egyébként pedig meg kellene keresni egy sor gazdag, és híres meleg embert, ugyan nem akarnak-e pár köteg pénzzel beszállni az üzlet elindításába. Röpködtek a nevek. Biztos forrásból, garantáltan mind buzik.

Megittam egy pohár tonicot az öreg kontójára, aztán hosszasan töprengtünk, miért is nem értjük egymást. Énnekem az ízlésem tiltja azt, amit ő akar, ő ellenben lehetetlen vállalkozásnak ítéli azt, amit mi szeretnénk. Ő üzletelni akar, én viszont jogokkal és közélettel bíbelődni. Őneki közömbösek a diszkrimináció morális kérdései, én viszont naív vagyok. Még csak abban sem jutottunk semmire, hogy az őáltala előteremtett pénzből finanszíroznánk a mi szervezetünket. Barátságosan, az "együttműködés" kilátásaitól megszabadulva elváltunk.

Azóta kiderült, milyen igaza volt a pasasnak. Akik a Szivárványban összegyűltünk, egyedül ahhoz nem értünk, hogyan lehet egy szervezetet hús-vér emberekkel működtetni, meggyőzni őket arról, hogy céljaink fontosak lennének. S bizony pénzt is jobbára csak költeni tudunk, mint csinálni. S ugyan e tulajdonságunkkal nem állunk egyedül, ám tényleg az a helyzet, hogy a pénzszerzésre még az időt is sajnáltuk fecsérelni. Ha valamit fontosnak találtunk, azt tűzön-vizen keresztülvittük. Szerveztünk, leveleztünk, beszéltünk. Nem törődtünk semmi mással, csak a beojtott virággal.

Hogy lett-e haszna a köz számára, azt nyilván nem vagyok hivatott megítélni. Élménynek eredeti, tapaszlatatnak kedves. Üzletnek azonban nem jó. Mára a deficitünk 33.540 forint, amit ketten fedeztünk, Pálfi Balázs és én.

Az aranytól roskadó öregnek se mehetett túl jól. Egyszer felhívott egy huszonéves ifjú, az öreg adta meg neki a számomat. Nagy-nagy segítségre lenne szüksége. Szabadságon van és pénz kell neki. Hiába kérdezgettem, hogy miféle segítségre számít, váltig csak hamukázott, míg negyedórányi értetlenkedésemet meg nem unva kibökte, el szeretné adni a testét. Közvetítsek neki vevőt, mert én ugye milyen sok meleget ismerek. Nagyon nehezen sikerült csak meggyőznöm arról, hogy én mozgalmat szervezek, nem esti ágyjeleneteket. Az sem számít neki, ha nőről lenne szó, csak legyen sok pénze. Leráztam: én csak leszbikus nőket ismerek.

Ui. A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért még 1996-ban megszűnt.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu