A törvény előtti egyenlőtlenség

Mi a különbség a homo- ill. heteroszexuális garázdaság között?
Megjelent a Mások 2001. októberi számában
A jogsegély egyik hívóját, a rokkantnyugdíjas Károlyt támadás érte egy közvécében. A támadó néhány ütés közben elvette Károly táskáját és elrohant. Károly a közeli rendőr-őrszobára szaladt. A rendőrök nem akartak hinni neki, mivel az eset a kamerák által pásztázott területen kívül történt, s így a rendőrök nem láttak semmit: "amit nem látunk kényelmesen a szobánkból, az nem is létezik" - gondolhatták. Károly mindenesetre elmondta nekik a támadás részleteit, s azt, hogy azért állt szóba a támadóval, mert meleg, és az illető szexet ígért neki. A rendőrök ekkor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kezdték gyalázni Károlyt. Károly a megaláztatás elleni panaszára azt a választ kapta, hogy a rendőrök közül senki nem hallott semmit sem. A feljelentés kelletlen felvétele után Károlyt kioktatták a rendőrök, nézzen körül, hátha újból felbukkan a tettes: akkor szóljon, majd ha meglesz. Károly úgy gondolta ebből - teljes joggal -,

neki kell megfognia

támadóját. Aztán amikor a közelben ismét meglátta a tettest, elkapta, s megpróbálta az őrszobába vonszolni. A rendőrök a verekedés hírére kijöttek szobájukból, s elkapták a rablót. Ám hogy Károly ne alhasson nyugodtan, nemcsak a rabló ellen, hanem őellene is eljárást indítottak garázdaság címén. Nem azért, mintha nagy kárt tett volna a nála jobb fizikumú támadójában, hanem csak mert elcsípte, s megpróbálta az őrszobára ráncigálni, miközben a rabló újból keményen ütlegelte őt.

A Büntető törvénykönyv 271. §-a szerint a viszonylag enyhe büntetéssel fenyegetett garázdaság "olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen".

A májusi és az előző havi cikkemben írtam olyan esetekről, amikor fölmerült a garázdaság gyanúja. A fentivel együtt ez összesen négy eset; messzemenő következtetéseket nyilván nem lehet belőlük levonni. Nade akkor is figyelmet érdemel, miképpen lehetséges, hogy a rablóját elfogó Károlyt és a fürdőszobája és vécéje jogos használatáért küzdő Bélát (lásd erről a szeptemberi cikkemet) a rendőrség tüstént meggyanúsítja a garázdaság vétségével; ám a másik két eset során a rendőrökben nem, pusztán bennünk ötlött föl a garázdaságot tiltó paragrafus - pedig ott minden jogos motiváció nélkül támadtak meg melegeket (a felmosórudas feleség, illetve a pornómozi gorillája). Mintha a rendőrök szerint a melegek léte volna eleve

"kihívóan közösségellenes",

nem pedig a melegek elleni erőszak és diszkrimináció.

A garázdaságot üldöző rendelkezésnek a hallatán könnyen azt gondolhatjuk, hogy ez egy gumiparagrafus - s ez nem is teljesen alaptalan, mert tényleg meglehetősen szubjektív annak mérlegelése, mi a kihívó, a közösségellenes, az erőszakos, és hogy mi alkalmas a megbotránkozás és a riadalom keltésére: nem attól lesz valami garázdaság, ha másokat megbotránkoztat, hanem elég, ha elvben alkalmas a cselekmény erre. A törvény logikája szerintem is több sebből vérzik. A garázdaság a Btk.-nak a köznyugalom elleni bűncselekmények című fejezetében foglal helyet, az esetek többségében mégis olyan esetekre alkalmazzák, ahol a cselekménynek konkrét személy a sértettje. Mintha például a verekedésekben csak az lenne a baj, hogy zavarja a bámészkodók nyugalmát.

Mégis úgy vélem, a legszerencsétlenebb törvény sem vezetne túlkapásokhoz, ha a rendőrökben az előítélet helyett valamiféle

mértéktartó jogérzék

munkálna, ha a rendőrség belső rendszere nem az öntömjénező statisztikák gyártását tekintené legfőbb célnak. Hisz világos, hogy a Béla és Károly elleni mondvacsinált büntetőeljárások során a rendőrök fejében előbb éledtek fel a buzik egyetemes bűnösségéről szóló sötét hiedelmek, mintsem hogy találtak volna valami okot, ami miatt bűncselekményt foghatnak rájuk.

A jogos érdekeiket védelmező melegek esetében a rendőrök nem vették elő "a nyomozást megtagadom, mert nem történt bűncselekmény" formulát - amit Tarlós Istán óbudai polgármesterre oly szemforgatva alkalmaznak -, hanem papíron bűncselekményt kreáltak ezeknek az elkeseredett, mert a hatóságok által semmibe vett, meg nem védett, sőt megalázott embereknek az indulatos, ámde lényegében önvédelmi cselekményeiből. Miáltal szépen növelhetik a felderítési arányt. S hogy néhány hónapra gyomorgörcsöt okozhassanak a meggyanúsított, egyébként a légyre sem ártalmas melegeknek.

Ez a módszer

a jogállamiság megcsúfolása:

a kisebbségi csoporthoz tartozó jogsértett embernek nem segít a hatóság, hanem megvárják, míg a sértett maga kezd önbíráskodni, s akkor sebtiben lecsapnak rá.

Hasonló ez a rendőrség ama másik, szintén velejéig törvénytelen módszeréhez, amikor - Szikinger István megfogalmazásával élve - az emberhez kezdenek el bűncselekményt keresni, s nem a bűncselekményhez elkövetőt. Amire példa Gy.H. nagy port kavart ügye is, ahol a rendőrség a nyilvánossághoz fordulva kereste a homoszexuális prostituált fiú volt klienseit, hátha akad közöttük, akit ő fertőzött meg HIV-vírussal. (Lásd bővebben a májusi Másokban Láner László cikkét, vagy az április 12-i Magyar Narancsban az enyémet.) A rendőrségnek ugyanis a bűnüldözés lenne a dolga: a már megtörtént, fölmerült, följelentett bűncselekmények felderítése; s nem az, hogy csoport elleni előítéletek vagy személyes ellenszenvek alapján bárkit gyanúsítgasson.

* * *

Nade hogy megy addig, amíg a jogsértett meleg nem követ el semmi kifogásolhatót?

Sándor harmincas meleg férfi. Éveken át együtt élt Miklóssal, aki hirtelen meghalt. Sándor talált Miklósra, s vágta le a kötélről. A nagyértékű teleknek és a háznak, ahol éltek, Miklós és súlyosan szellemi fogyatékos testvére voltak a tulajdonosai.

A tragédiáról Sándor értesítette Miklós rokonait, akik tüstént kiszálltak a házba, s fölforgatták a halott Miklós szekrényét. A rokonok eközben válogatott ocsmányságokat vágtak a könnyeivel küszködő Sándor fejéhez, és megfenyegették, ha nem húzza el a csíkot, ő is

hasonmód végzi.

Sándor rendőröket hívott, akik azonban a Sándort gyalázó kórushoz csatlakoztak - ahelyett, hogy például az örökösnek nem is minősülő rokonok által elkövetett magánlaksértés bűncselekménye, vagy a veszélyes fenyegetés szabálysértése miatt intézkedtek volna.

Sándor szerint ebben a zűrzavarban tűnhetett el a szekrényből Miklós néhány hónappal korábban írt végrendelete, melyben az elhunyt rögzítette, hogy minden vagyonát Sándorra hagyja. Mivel a végrendeletből nem készült több példány, s nem is lett letétbe helyezve közjegyzőnél, a helyzet kétségbeejtő. A rokonok egyébként nem bíztak semmit a véletlenre. Hogy, hogy nem, Sándor jogosítványa, személyi igazolványa is eltűnt.

Mivel a testvérpár szülei nem élnek, ha a végrendelet nem kerül már elő, Miklós egyedüli örököse a szellemi fogyatékos testvér, aki azonban még nem áll gondnokság alatt, noha nyilvánvalóan évek óta gondnokság alatt kellett volna állnia. Úgy tűnik, a kapzsi rokonokat izgató egyetlen kérdés: ki lesz a többtucat milliót érő ingatlant tulajdonló testvér gondnoka. Sándor? Közülük valaki? Vagy egy idegen?

Sándor félt a nála jóval testesebb rokonoktól, s ezért elmenekült a házból. Később Sándor, egy segítője és én együtt hármasban elmentünk a házhoz, ahol

szabályos betörés

nyomait láttuk. Az ajtó le volt emelve és a zárnál meg volt rongálva, a szoba összevissza volt túrva, Sándor holmijai az udvarra voltak hajítva. A mindvégig a házban lakó szellemi fogyatékos testvér semmiféle használható információt nem tudott adni, kik és mikor törték fel Sándor szobáját. A rokonok egyébként nem sokat törődtek a beteg testvérrel: épp csak konzerveket löktek be neki, bontsa fel, ha tudja.

Sándor telefonon hívta a rendőrséget, s mindent elmondott nekik, de ők szépen megmagyarázták Sándornak, nincs ott semmi rendőri teendő, polgári peres ügy ez úgymond. Pár napra rá aztán magam tettem feljelentést a Habeas Corpus Munkacsoport vezetőjeként, persze ugyanazon látottak alapján, mint amit Sándor is mondott nekik a telefonba. Az én följelentésem azonban már írásban ment a rendőrségre, s fölsoroltam, mely bűncselekményekre utalnak szerintem a körülmények és a nyomok (rongálás, lopás, magánlaksértés, visszaélés okirattal).

Érdekes mód a rendőrök az én feljelentésem alapján már érdeklődtek az ügy iránt. Valószínűleg nyomoznak is valamelyest, mert az eltelt 10 hét alatt nem értesítettek a nyomozás megtagadásáról, hanem behívták kihallgatni Sándort.

Úgy tűnik tehát, a rendőrség attól függően tekint egy az előítéleteikbe nem illeszkedő esetet bűncselekményre utalónak illetve bűncselekményre nem utalónak, hogy

papíron érkezik-e

a feljelentés. A következtetés nem túlzó. Számtalan hívónk tájékoztatta már a jogsegélyt olyan esetről, amikor a rendőrség egyszerű szóbeli bejelentésre nem akart nyomozást indítani.

* * *

Például Lászlót egy magát ügyvédnek és FIDESZ-es önkormányzati képviselőnek kiadó szélhámos megrövidítette 170 ezer forinttal. Hamis adatokat megadva íratott alá vele egy tekervényes szerződést, ami a

kenőpénz átvételét

volt hivatva fedezni, mivel a szélhámos azt ígérte, elintézi, hogy lakást fognak a hívónak kiutalni. A "megegyezés" szerint László különböző részletekben további súlyos összegeket is átadott volna a csalónak, ha láthatóvá válik, hogy "jó" nyomon halad az ügy.

A csalásra akkor derült fény, amikor az álképviselő ellen a bíróságra beadott fizetési meghagyás Lászlóhoz címzett ismeretlen jelzéssel visszajött, s ő utánajárt, hogy a megadott néven csak egy tízéves gyerek létezik, de az is másutt. László elment a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen a hamis személyi igazolványt használó alak ellen, de ott azt mondták, az ügyben

nem látnak bűncselekményt,

nem írnak jegyzőkönyvet a följelentésről.

László még a szélhámos egyik állítólagos lakhelyét és telefonját is ismerte, de a rendőröket így se érdekelte az ügy. Hiába fenyegeti a személyi igazolvány hamisítóját három, a befolyással üzérkedés elkövetőjét öt évig terjedő börtön, a rendőröket nem motiválta semmi a kockázatos - mert vagy eredményre vezető, vagy sikertelen - munkára. (Lászlót nem fenyegette a veszély, hogy vesztegetés miatt őellene járjanak el, hiszen az álképviselőn keresztül megvesztegetendő tisztviselő nem létezett.)

A rendőrök nem tudták meg, hogy a szélhámos férfi meleg. Pedig az álügyvéd-álképviselő ajánlatot tett Lászlónak, "lemond" 200 ezer forintról, ha László néhány alkalommal lefekszik vele. László azonban erről hallgatott, annál is inkább, mivel ez egyébként sem utal különösebb bűncselekményre.

Ki tudja, talán ha László eme részleteket is fölfedi a rendőrök előtt, talán megigézte volna őket a "buzi szélhámos" leleplezésének lehetősége, és az ezzel elérhető homofób propagandasiker.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu