Nyomozati szak

Egy családon belüli, óvodáskorú gyerekek súlyos bántalmazásával folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak ügyében folytatott rendőrségi nyomozás, ahol a rendőrség ismét az áldozatoktól várja el a vádak bizonyítását.
Megjelent a Magyar Narancs 2000. szeptember 7-i számában

Néhány hete voltam életem első rendőrségi kihallgatásán. Tanúként idéztek meg egy bűnügyben. Mondjon el mindent, amit az üggyel kapcsolatban tud! - fűzte be a papírt az írógépbe a nyomozó, mire annak leszögezésével kezdtem, sosem jártam a faluban, ahol a vitatott bűncselekmények történtek, így azoknak szem- vagy fültanúja nem lehettem. Annál is kevésbé, mivel a falu nevét csak hónapokkal az események után hallottam. A nyomozást vezető századosnő rögtön jegyzőkönyvbe gépelte e szavaimat, meg sem lepődött, talán örült is nekik. Mindent, amit az ügyről tudok, folytattam, a sértettek édesanyjától hallottam, aki maga sem volt közvetlen tanúja az erőszakcselekményeknek, s akit egyébként önök már háromszor kihallgattak. Alig mondhatok bármi újat az ő vallomásaihoz képest, s semmi olyannal nem szolgálhatok, amit ő ne tudna nálam jobban. Katt-katt-katt, készült tovább a jegyzőkönyv, s mondtam négy órán át a jobbára másodkézből való értesüléseimet a megyei rendőrkapitányságon, szabadkozva, amiért gyakorta csak ismételni tudom az anya elmondását, s hogy ezzel mindössze azt támaszthatom alá, nekem is ugyanazt mondta, mint a rendőrségnek.

Ne gondold, Olvasó, hogy fontoskodásból hallgattattam ki magam. A sértett gyermekek anyja javasolta beidéztetetésemet, kétségbeesésében. Márpedig az anya gyakorta kerül kétségek közé. A Habeas Corpus Munkacsoport jogsegélyszolgálatához, ahol dolgozom, azzal a kérdéssel telefonált először, mi lesz a folytatás, ha a rendőrség a nyomozás első 60 napjában nem tett semmit.

Ugyanis óvodáskorú kislánya és fia ellen a gyermekek apja láthatás idején felnőtt fivéreivel és rokon iskoláskorú fiúkkal közösen változatos erőszakos bűncselekményeket követett el. A gyerekek lelkét sem kímélő bántalmazás az apánál töltött láthatási idő szerves részévé vált. Az apa az egész család "kinyírásával" fenyegette meg a piciket arra az esetre, ha beszélnének anyjuknak, de amikor a kislány nemi szervén az anya sebet észlelt, már nem bírták tovább a hallgatást.

Felsorolom a rendőrség által jegyzőkönyvbe vett állítások egy töredékét. A 4 éves kislányt rendszeresen meztelenre vetkőztették. A kisfiút húga kínzásakor kizárták. A kislány nemi szervét rugdosták, mindkét gyermek fenekébe seprűnyelet dugtak. Az apa e borzalmakon jókat nevetett. A kislányt többen lefogták, meztelenül a hóra teperték, lábait szétfeszítették. Nem írom tovább, hátborzongatóbb, mint gondolnád, Olvasó. Mindenesetre a kislányon nőgyógyászati műtétet kellett végezni.

A nyomozó egyre csak gépelte, amit diktáltam neki. A jogsegélyünk ügyfele, az anya, azt is elmondta nekünk, hogy a nőgyógyászt hónapokon át hiába kérlelte, ugyan írja már le, mit tapasztalt a kislányon, miért volt szükség a műtétre. Az orvos nemigen akarta leírni, mit látott, "egy hét gondolkodási időt kért", de nem írt. Nagyon együttérez, de azt javasolja az anyának, törekedjen volt férjével "megegyezésre". Az orvos a műtét előtt heteken keresztül a puszta kezével olyasfajta terápiát próbált alkalmazni, amelynek során a kislány borzasztóan sírt, s nemi szerve újból és újból vérezni kezdett. Az anya azon megjegyzésére, hogy a kislány lábai 180 fokos szögben szétnyílnak, a nőgyógyász csak annyit felelt, "látom". Ezt sem rögzítette írásban, viszont az anya ezirányú újabb sürgetését, hónapok s a tünetek múltával, azzal hárította el, vigyék a kislányt más orvoshoz. Egy polgári peres tárgyaláson a doktor azt közölte, a kislány sérülésének oka a hormonokban lehet, nem a kínzásban és erőszakban.

- Ez meg hogy jön ide?! - rivallt rám ekkor a rendőr-századosnő - Miért beszél ennyit arról, hogy a nőgyógyász nem is orvos, hanem egy hülye?
- Nem ezt mondtam.
- Nade magyarázza meg, miért kéne ezt jegyzőkönyvbe venni!
- Tervezem is, hogy megmagyarázzam, nemsoká odaérek, tessék folytatni a jegyzőkönyvírást!
- Nem írom, amíg szóban ki nem fejti, miért tartozik ez maga szerint az ügyhöz. Ha nem tetszik magának az orvos eljárása, jelentse föl! De egyelőre az apa által elkövetett kiskorú veszélyeztetése ügyében folytatok nyomozást, nem pedig az orvos mulasztásai tárgyában! Az egy másik ügy lenne, aminek ehhez semmi köze.
- De van köze, ki is fejtem, tessék gépelni.
- Nem, előbb szóban mondja meg.
- Dehát úgyis le kell írnia, minek mondjam el kétszer is? Ha meg nem írja le, hazamegyek, estére leírom én, s feladom önöknek postán.
- Ha nem felel, abbahagyom!
- A kislányt ért erőszak következményeit a hatóságok a nőgyógyász működése és vallomásai alapján próbálják megítélni. Ha jól tudom, önök is kihallgatták az orvost arra nézve, milyennek tapasztalta a lány állapotát.
- Ezt nem árulhatom el. De mi köze a következmények orvoslásának ahhoz, hogy történt-e bűntett?
- Ha nem történt volna, nem lett volna mit orvosolni, ezért kérdés, mit is kellett valójában kezelni. Az orvos viselkedése azért érdekes az erőszak miatti nyomozásban, mert a mondott körülmények arra utalnak, hogy a nőgyógyász a kislány állapotát próbálta elhallgatni, figyelmen kívül hagyni, úgy tenni, mintha kisebb volna.
- Álljon meg! Hamis tanúzással vádolja a doktort!
- Nem vádolom, hisz azt sem tudom, hogy tanúskodott-e önöknek. Az általam nem ismert tanúvallomásról nem állítom, hogy hamis volna. Pusztán azt javaslom a rendőrség figyelmébe, gondolkozzanak a nőgyógyásznak az üggyel kapcsolatos mulasztásain, s hogy ezért nem kellene-e a nőgyógyász vallomását más forrásból ellenőrízni.
- Á, értem - felelte a nyomozó, s folytatta a jegyzőkönyvvezetést.

Ha bebizonyosodnak, mindenki teljes erővel el fogja ítélni az apa és fivérei bűntetteit. Amíg nem bizonyosodnak be, szinte mindenki teljes erővel azon lesz, a rémségekre ne derülhessen fény. A büntetőügy, azt hiszem, nem kerül bíróság elé. Bizonyíték hiányában le fogják zárni a nyomozást. A polgári perben viszont jogerőre emelik az apa jelenleg is meglévő láthatási jogát.

Egy jogállamban nem illik előre megjósolni jogi eljárások végeredményét, s bízni illik a hatóság döntésében, tudom. Csak lenne ebben az ügyben akár egyetlen hatósági személy is, aki legalább a hozzáállásával jelezné, érzi döntései súlyát, aki elgondolkodik, mi van, ha a gyerekek igazat mondanak.

Még valami. A gyerekek által féléve megnevezett 7 elkövető közül az apán kívül még nem hallgattak ki senkit sem. Apa pedig csak egy van.