Ha tényleg én lennék a miniszter

- pályázat -

E cikkem miatt hisztizett Lévai Katalin a kormányülésen. Tanulság: aki píárpolitikára adja a fejét, elébb esetleg dolgozzon is.
Megjelent a Magyar Narancs 2003. szeptember 18-i számában.

Az esélyegyenlőségi miniszter asszony, Lévai Katalin pályázatot hirdetett: ötleteket vár a köztársaság polgáraitól, mit tennének a miniszter helyében a férfiak és a nők közötti kirívó, bántó diszkriminációk megszüntetésére.

Amikor a pályázatot megláttam, fölkiáltottam: de jó, hogy demokrácia van! A kormány a nép véleménye alapján akar kormányozni! De aztán gondolkodóba, majd kisvártatva zavarba estem.

Én, azt hiszem, elég fantáziátlan miniszter lennék.

* * *

Első munkanapomon reggel hatra bemennék a hivatalomba, és beosztottjaim megérkezése előtti magányomban, amikor újságírók sem kopognak még ajtómon, titokban kinyitnám a CD-jogtárat. Beütném a tárgyszavas keresőbe azt a szót, hogy "nők", és megnézném a találatokat.

Hat óra tíz perckor megállapítanám, hogy csak két jogszabály tartalmaz jelentősebb, állami feladatokat előíró rendelkezéseket a nemek egyenjogúsága tárgykörében. Az egyik az ENSZ égisze alatt született CEDAW-egyezmény (azaz a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról elfogadott egyezmény, kihirdette az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet). A másik pedig a 2174/1997. (VI. 26.) kormányhatározat a Nők IV. Világkonferenciáján, Pekingben elfogadott nyilatkozatban megfogalmazott feladatok magyarországi megvalósítását szolgáló cselekvési programról. Mivel nem szeretek képernyőn olvasni, kinyomtatnám ezeket: tízes betűmérettel, kétujjnyi margóval az egyezmény nyolc, a kormányhatározat két oldal lenne. Íziben neki is állnék olvasni őket.

A kormányhatározatban megjelölt első feladat úgy hangzik: "A nők emberi jogainak érvényesítése érdekében női jogsegélyszolgálatot kell felállítani, amely telefonos tanácsadás keretében elsősorban munkajogi és családjogi kérdésekben nyújt segítséget azoknak, akiket jogsérelem ért. Felelős: munkaügyi miniszter. Határidő: 1997. szeptember 1." Ezért aztán, ha én lennék a miniszter, odaírnám a papír szélére: "Átszólni neki, hogy csinálja meg, de nyomban."

Kicsit lejjebb ezt olvasnám a kormányhatározatban: "Fel kell mérni, hogy a közszolgálatban dolgozók képzése kiterjed-e és milyen módon a nők jogaival kapcsolatos ismeretekre, javaslatot kell kidolgozni a további programokra. Felelős: belügyminiszter, művelődési és közoktatási miniszter, igazságügy-miniszter. Határidő: 1997. december 1." Ezek után plajbászommal széljegyzetelnék: "Fölhívni őket, hogy lássanak neki, jó lesz délutánra is."

És mit olvasnék ezek után az 5. pontban? "Az erőszak elleni fellépés érdekében ki kell dolgozni a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépéshez szükséges jogi szabályozást. Felelős: igazságügy-miniszter, belügyminiszter. Határidő: 1997. december 31." A papír szélére írnám: "Megkérdezni őket, miért nem kezdtek neki hat év alatt."

* * *

Ha én lennék a miniszter, ügyesen megszámolnám, hogy a kormányhatározat 17 konkrét feladatot ír elő, melyek közül 13 feladat határideje 1997-ben járt le, egyé 1998-ban, a többi folyamatos határidejű. Mivel miniszter létemre olvasnék újságot és néznék tévét is, fejből tudnám, hogy a kormányzat egyik feladatnak sem tett eleget, sőt a legtöbbjébe bele sem kezdett. Ezért aztán a kormányhatározat aljára, mivel alul is van margó, odavésném: "Szólni a miniszterelnöknek, hogy tűzzön ki a felelős minisztereknek az összes elsumákolt feladat pótlására féléves határidőt, és fenyegesse meg őket, hogy aki addig sem csinálja meg a dolgát, ki lesz rúgva."

Evvel, ha én lennék az esélyegyenlőségi miniszter, végeznék úgy hét óra tájt. Ekkor rövid szünetet tartanék munkámban, hogy megegyem a reggelimet. Miközben a reggelimet enném, szöget ütne a fejembe, hogy az 1997-es kormányhatározat nekem semmilyen feladatot nem ad, hiszen efféle miniszter akkor még nem létezett. Ezért - miután befejeztem a reggelimet és a morzsákat lesöpörtem az íróasztalomról -, nekilátnék elolvasni a Magyarország által 1982-ben aláírt CEDAW-egyezményt is, hátha találok benne valami tennivalót egész ebédig, sőt délutánra is!

* * *

Mindjárt az egyezmény első cikkéből megtudnám, hogy a nőkkel szembeni diszkriminációnak minősül a nők bármely emberi jogának nemi hovatartozásuk miatti valóságos csorbulása, és hogy a nők jogait családi állapotuktól függetlenül kell biztosítani. Visszalapoznék a kormányhatározat 5. pontjához, és az ottani széljegyzethez hozzábiggyeszteném: "Megmondani az igazságügy-miniszternek, hogy az ENSZ-egyezményből következően a nők elleni diszkriminációnak minősül, ha az állam nem védi meg a nőket a családon belüli erőszaktól."

A 2. cikk f) pontjában aztán azt olvasnám, hogy az aláíró államok "megtesznek minden megfelelő intézkedést, ideértve a jogszabály-alkotást is, abból a célból, hogy módosítsák vagy hatályon kívül helyezzék azokat a hatályos törvényeket, rendeleteket, és megváltoztassák azokat a szokásokat és gyakorlatokat, amelyek a nőkkel szemben megkülönböztetést jelentenek". Több se kellene ekkor nekem. Így utasítanám magamat: "Átfogó hatásvizsgálatokat rendelni a jog minden területén a közvetett diszkriminációk feltérképezésére. Tanulmányokat rendelni a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező jogvédőktől, szakszervezetek nőtagozataitól. Javaslatokat kérni a megkülönböztetést eredményező jogszabályok megváltoztatására. Azonnal eltöröltetni a nyíltan diszkriminatív jogszabályokat. Beszüntetni az abortuszra szoruló nők vegzálását. A prostitúcióra kényszerített nők üldözése helyett az őket kihasználó kliensek és a futtató maffia üldözése."

Az egyezmény 2. cikk g) pontja szerint az aláírók "hatályon kívül helyezik mindazon büntető jogszabályaikat, amelyek a nőkkel szemben megkülönböztetést jelentenek". Ehhez azt írnám: "A jogos védelem a valóságban is illesse meg a nőket és lányokat az erőszakkal szemben. Azonnali kegyelem minden, önmaga vagy gyereke védelméért jogerősen elítélt bántalmazott nőnek. A nemi erőszak kritériumait áldozat-központúvá alakítani."

Ha én lennék a miniszter, az egyezmény 5. cikkéből megtudnám: hazánk köteles minden megfelelő intézkedést megtenni a nők alávetettségét jelentő nemi szerepek megszüntetésére. Tollam ekkor vidáman azt sercegné: "A reklámtörvény módosításával véget vetni a nőket szexuális használati tárgyként ábrázoló reklámok áradatának. Megtörni a férfi nőgyógyászok feudális hatalmát: a nőgyógyászképzésben 90 százalékos női kvótát bevezetni. Törvényt a munkahelyi szexuális zaklatás ellen: a zaklató veszítse el állását. Ne élhessen apai jogokkal az a férfi, aki a háztartásban és gyereknevelésben nem vállal egyenlő részt." Az 5. cikk után elolvasnám a 6.-at is: "A Részes Államok kötelesek minden megfelelő intézkedést megtenni, ideértve a jogszabályalkotást is, abból a célból, hogy elfojtsák a nőkereskedésnek és a nők prostitúciós kizsákmányolásának minden formáját." Ideírnám: "Elolvastatni minden kormánytaggal és képviselővel. Nem a prostituált nőket kell büntető szabályokkal szorongatni, hanem a nők prostitúciós használatát kell minden eszközzel visszaszorítani és üldözni."

Ha én lennék a miniszter, a munkajogi tárgyú 11. cikkről is eszembe jutna ez-az: "Felülvizsgálni azokat a szabályokat, melyek anyagilag érdekeltté teszik a munkáltatókat a nőkkel szembeni megkülönböztetésben. Megkérdezni a miniszterelnököt, komolyan gondolta-e a kinevezésemet. Ha igen, hosszú távú programot indítani a nők eddig fizetetlen munkáinak megfizetésére. A férfiakat csak a saját teljesítményükért kell fizetni. A mögöttük álló nők teljesítményéért a nő kapjon bért, ne a férfi."

Ha én lennék az esélyegyenlőségi miniszter, egyszerűen csak komolyan venném a hat éve elszabotált kormányhatározat mellett a nők egyenjogúságáról szóló, papíron huszonegy éve Magyarországra is érvényes ENSZ-egyezményben megszabott állami feladatokat is. De mondom, énnekem szegényes a fantáziám.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu