A Szivárvány-ügynek vége

Szomorkás cikk a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet megszűnésének látszólagos és valós okairól.
Megjelent a Magyar Narancs 2000. október 12-i számában
Az idén vettük kézhez a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért panaszának elfogadhatósága tárgyában az Európai Emberi Jogi Bíróság Második Kamarája által hozott döntést. A Bíróság nem találta elfogadhatónak panaszunkat. A bíróság szerint a magyar állam nem sértette meg az emberi jogok európai egyezményét, amikor nem ismerte el a Szivárványt legális egyesületnek. Mint 1994 és 1996 között többször is megírták a lapok, a Fővárosi, a Legfelsőbb, s végül az Alkotmánybíróság azért találta jogellenesnek a Szivárvány megalakulását, mivel nem kívántunk a szervezet alapszabályában 18 éves alsó korhatárt rögzíteni.

A strasbourgi döntést hozó Benedetto Conforti, V. Strážnická, és E. Levits szerint a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelmét előíró alkotmányos passzus megfelelő, konkrét jogalapot biztosított a meleg jogvédő egyesület nyilvántartásba vételének megtagadásához. Fölemlítik még az erkölcsök és mások jogai védelmének nemes célját, s leszögezik, hogy a meleg szervezettel szemben alkalmazott jogkorlátozás szükséges egy demokratikus társadalomban.

A szűkszavú határozat ezen közléseken túl nem vállalkozott érvek felmutatására. A dolog szépséghibája, hogy gyakorlatilag fölösleges volt a szexuális kisebbségek nevében nyíltan politikai követelésekkel föllépni próbáló kezdeményezésünkre a jog efféle, szúrágta furkósbotjaival lecsapni. Kár volt a bíráknak a Magyar Köztársaság alkotmányosságát és a strasbourgi esetjogot a Szivárvány betiltása végett zülleszteniük. A taláros erkölcscsőszök sokkal elegánsabban érhettek volna célt, ha bölcsen ráhagyják a döntést a jog legerősebb fegyverére, az idő múlására.

Ugyanis az első és egyetlen jelentősebb sikert akkor értük el, amikor a Legfelsőbb Bíróság bejegyzésünket elutasító döntése ellen szerveztünk tiltakozó kampányt 1995-ben. Ahogyan ez elmúlt, a Szivárványnak gyakorlatilag vége lett. 1996 tavasza óta a szervezetben se nem osztottunk, se nem szoroztunk. Saját alapszabálya szerint is megszűnt: "Ha két éven át nem ül össze határozatképes közgyűlés, az egyesület megszűnik."

A Szivárványt nyilvánosan működő, egységes, közéleti és jogvédelmi szövetségnek szántuk valamennyi homo- és biszexuális nő és férfi számára, megkülönböztetés nélkül. Hiába voltunk kevesen, olyan szervezetként jelentünk meg a nyilvánosság és hatóságok előtt, mint a buzik láthatatlan tömegét titkos legitimáció alapján képviselő szervezet, majdnem, hogy azok önkormányzata. Még a szervezet saját tagságának is voltak ilyen fantáziái: az egyik közgyűlésen pl. visszautasították annak kimondását, hogy nem az összes magyar meleget képviseljük, hanem csupán a tagokat. Viszont nem tudtuk betölteni a megüresedő ügyvivői tisztségeket, ugyanezen bénító mítosz miatt. Karizmatikus elven tudtunk volna csak működni. Akkor sem hívtak vissza bennünket, vezetőket, ha a többség nem értett egyet velünk.

A vágy, hogy legyen Magyarországon demokratikus, összbuzi közéleti szervezet, azóta valahogy nincs jelen. Ennek okai mélyebbek az általában korholt személyi villongásoknál. A három bejegyzett "meleg" szervezet, a Lambda, a Háttér és a dél-alföldi kör teljes nevében mind ott a "baráti" jelző. Egyedül a Labrisz Leszbikus Egyesület nem "baráti" nevű, onnan viszont a "meleg" szó is hiányzik.

Amikor a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért elnevezést kitaláltam, nyilvánvalónak hittem a szexuális kisebbségek érdekközösségét, s nem éreztem a különbözőségeket. Nem fogtam föl, hogy univerzalisztikus, csoporthatárokat nem ismerő ábrándjaim férfikiváltságokat védenek. Az első hidegzuhany ezügyben az volt, hogy az ügyvivők közé egyetlen nő sem vállalta a jelölést. Az, hogy a homoszexuális férfiak a sajtó asszisztálásával elbirtokolják a "meleg" szót, eleinte csak azért zavart, mert magamat akkor még biszexuálisnak tartottam. Csakhogy nyíltan biszexuálisnak lenni a lehetetlenséggel határos, legalábbis a mozgalomban, a heteroszexuálisoknak pedig eleve csak "díszgoj" szerep jut, nem pedig bizalom. Ezért ezt nem vállaltam, egyedül éreztem magam, ahogyan azelőtt a (hetero)szexista világban küszködtem azzal, buzinak kell-e lennem, ha nem akarok szexista lenni. Lassanként arra is rájöttem, egyszerűen képtelen vagyok a leszbikus nők nevében gondolkodni, mert gőzöm sincs róluk, és nem értettem, mi is foglalkoztatja őket, csak éreztem, hogy más.

A kisebbségen belüli egyenlőtlenségekkel szembesülni nehéz, a közügyektől való elfordulás ez alól is mentesít.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu